A dinoszauruszok kihalása vezetett a békák elterjedéséhez
2017. július 04. kedd 12:27
A békák populációinak robbanásszerű növekedéséhez vezetett az 65 millió évvel ezelőtti ütközés egy aszteroidával, amely a dinoszauruszok kihalását okozta - állapította meg egy tanulmány.
A gerincesek leginkább szerteágazó csoportját alkotják a békák: több mint 6700 fajukat ismeri a tudomány - írta a BBC hírportálja az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányra hivatkozva. Evolúciójuk történetét azonban a genetikai adatok hiányában mindeddig nem sikerült még feltárni. Amerikai és kínai kutatók új tanulmánya a mai békák három fő, nagyjából egy időben megjelent ősét írja le, ezek az élő békafajok 88 százalékát jelentik.
A rendkívüli faji sokszínűség a tudósok szerint egy aszteroida becsapódása után kezdett kialakulni. Az égitest a mai mexikói Yucatán-félszigetnél ütközött a Földnek. A becsapódás az atombombánál milliárdszor nagyobb energiát szabadított fel, kipusztítva a földi élet háromnegyedét, ám úgy tűnik, ezzel előkészítette a talajt a békák felemelkedéséhez.
A tudósok 156 békafaj DNS-ének 95 fő génjét elemezték, majd ezt további 145 faj génjeivel vetették össze, hogy a genetikai rokonságok alapján felrajzolhassák a békák részletes családfáját.
Békakövületekből vett genetikai információ segítségével felállították a családfa idővonalát. Megállapították, hogy a három legnagyobb békacsoport - Hyloidea, Microhylidae és Natatanura - eredete 66 millió évvel ezelőtti elterjedésükig nyúlik vissza.
"Újra, más paraméterekkel is elvégeztük az elemzéseket, az eredmény ugyanaz maradt" - mondta Peng Csang, a kuangcsoui (Kanton) Szun Jat-szen Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője.
"A békák már több mint 200 millió éve megjelentek, kutatásunkkal arra mutattunk rá, hogy a dinoszauruszok tömeges kihalásáig kellett várni, hogy robbanásszerűen elterjedjenek és rengeteg különböző fajuk kifejlődjön, ezek leszármazottja a ma élő békafajok nagy többsége" - húzta alá David Blackburn, a tanulmány másik szerzője, a Floridai Természettudományi Múzeum kutatója.
Az új békafajok kialakulásának sebessége arra utal, hogy a túlélők valószínűleg az ütközés után keletkezett ökológiai űrt töltötték fel - tette hozzá.
Az aszteroida becsapódása a földi vegetáció nagy részét is kiirtotta. Ahogy az erdők újra növekedésnek indultak, úgy tűnik, a békák az első lakóik között voltak.
"A legizgalmasabb, hogy megmutattuk, micsoda erős állat a béka! Túlélte a katasztrófát, mely tökéletesen eltörölte a Föld színéről a dinoszauruszokat" - magyarázta Peng Csang.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Az egyház határozottan fellép a...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...