A legmagasabb szintre került a magyar-kínai együttműködés
2017. május 13. szombat 10:30
Az átfogó stratégiai partnerség szintjére emelte a kínai kormány a magyar-kínai kétoldalú együttműködést, ami az ázsiai országban a legmagasabb kategória - nyilatkozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Pekingben a közmédiának, az Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével folytatott hivatalos tárgyalások után.
A katonai tiszteletadással fogadott Orbán Viktor helyi idő szerint szombat délelőtt megbeszélést folytatott Hszi Csin-ping kínai államfővel, Li Ko-csiang miniszterelnökkel, majd a két kormányfő jelenlétében az Országos Népi Gyűlés épületében több megállapodás is született a két ország között.
A tárgyalások és a megállapodások után Szijjártó Péter a közmédiának elmondta: Kínában azokat az országokat tartják számon átfogó stratégiai partnerként, amelyekkel a kétoldalú együttműködésnek a legnagyobb jelentőséget tulajdonítja a pekingi kormány. Értékelése szerint így a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok előtt újabb lehetőségek nyílnak.
Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy megkapták a Budapest-Belgrád-vasútvonalra a kínai Eximbank finanszírozási ajánlatát, amely 20 éves lejáratú, 2,5 százalékos hitelkamatot előirányzó, dolláralapú hitelajánlat. Ez jó kiindulási alapnak tekinthető, és ha viszonylag gyorsan sikerül lezárni a tárgyalásokat, az őszi Kína-Közép-Európa miniszterelnöki csúcstalálkozóig - amelyet Budapesten tartanak - elkészíthető lesz a tenderkiírás is - tette hozzá a politikus.
Kérdésre elmondta, hogy a Budapest-Belgrád-vasútvonal beruházásának összértéke 550 milliárd forintra tehető, a hitelajánlat pedig a teljes beruházási érték 85 százalékára vonatkozik.
A miniszter tájékoztatott arról a megállapodásról is, hogy a magyar mezőgazdasági-élelmiszeripari kivitel növelése érdekében tárgyalások kezdődnek a Kínába irányuló magyar gyümölcsexport lehetőségéről, ami a magyar agráriumnak óriási gazdasági jelentőségű lenne.
Megegyezés született továbbá arról - folytatta -, hogy a kínai fejlesztési bank 79 millió dolláros hitel keretében újabb magyarországi projektet, a Wanhua-BorsodChem termelékenységet fejlesztő, környezetvédelmi típusú beruházását finanszírozza.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Sanghaji Aranytőzsde szintén megállapodott, amely alapján a BÉT-en létrejön egy kifejezetten kínai, keleti irányú kereskedést folytató részleg, és a BÉT jelenti majd a Sanghaji Aranytőzsdének a regionális platformot.
A miniszter végül elmondta, hogy - a kínai jogi rendszerhez képest kivételes eljárásban - a magyar állam lehetőséget kapott a pekingi magyar nagykövetség megvásárlására.
A Kínában tartózkodó magyar delegáció programjának részeként Szijjártó Péter szombat reggel tárgyalt Vang Ji kínai külügyminiszterrel, Orbán Viktor miniszterelnök pedig a hivatalos megbeszélések után megkoszorúzta a Tienanmen téri Hősök emlékművét.
Képünkön: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) Orbán Viktor miniszterelnök (b2) jelenlétében kezet fog Li Ko-csiang kínai kormányfővel (j2), miután a kis- és középvállalkozások közötti együttműködésről szóló szándéknyilatkozat írt alá a Kínai Kereskedelmi Minisztérium részéről Fu Jing miniszterhelyettessel (j) a pekingi Nagy Népi Csarnokban.
MTI - Fotó: Külgazdasági és Külügyminisztérium
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Az egyház határozottan fellép a...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...