Cannes: thrillerekkel zárul a verseny
2017. május 27. szombat 10:30
A francia Francois Ozon L,amant double (Kettős szerető) című hitchcocki thrillerével és a németországi török rendező Fatih Akin In the Fade (A sötétben) című politikai krimijével a végéhez közeledik a 70. cannes-i fesztivál hivatalos versenyprogramja.
A péntek esti díszbemutatón óriási sikert aratott német versenyfilm főszerepét az egykori német topmodell, Diane Kruger alakítja. A történet szerint a hamburgi születésű Katja török származású férje, egy volt kábítószer-kereskedő és hatéves kisfiuk egy merényletben életét veszíti. A férfi múltja miatt a rendőrség eleinte a török és a kurd maffiára gyanakszik, de végül egy fanatikus neonáci fiatal párt gyanúsítanak meg a terrortámadással. Miután kézzelfogható bizonyíték hiányában a bíróság felmenti a párt, az összeomlás szélén álló Katja a személyes bosszú mellett dönt.
A rendezőt egy neonáci csoport által a 2000-es években bevándorlók ellen elkövetett rasszista bűncselekmények ihletették. "Abból lett botrány, hogy a sajtó és a német társadalom is azt gondolta, hogy a gyilkosok törökök vagy kurdok voltak, s drogbandák közötti leszámolás történt. Az áldozatokat tulajdonképpen kétszer ölték meg. Ez nagyon feldühített, ezért írtam meg a forgatókönyvet" - mondta cannes-i sajtótájékoztatóján Fatih Akin.
A film három részből áll. Az első rész a merénylet és a család gyászolásának a története. A második rész a perről szól, amelyben Katja szembesül azzal, hogy férje és közös gyerekük egy rasszista támadás áldozata lett, de a neonáci tetteseket mégis felmentik. A harmadik részben pedig Katja elutazik Görögországba - ahol a tettes pár az Arany Hajnal radikális jobboldali párt egyik szimpatizánsának a védelme alatt él -, házilag gyárt egy olyan bombát, mint amilyennel a családját megölték, majd hirtelen elhatározással, öngyilkos merénylőként végez a gyilkosokkal.
A francia és amerikai alkotásokban gyakran látható Diane Kruger először forgatott filmet az anyanyelvén. Az első kritikák egyhangúan méltatják az összetett és érzékeny alakítását, s esélyesnek tartják a legjobb női alakítás díjára. A színésznő gyakorlatilag a 100 perces film minden jelenetében képen van.
Bírálják ugyanakkor a kritikusok a túlságosan szájbarágós és demonstratív forgatókönyvet, amelyből hiányoznak azok a finomságok, amelyek Fatih Akin előző filmjét jellemezték, egyebek mellett a 2004-ben Berlinben Arany Medvét nyert Fallal szemben című alkotást.
A pénteki másik versenyfilm is egy thriller volt. Könnyed stílusa és a műfajok váltogatása miatt gyakran Francois Truffaut utódjaként emlegetett Francois Ozon ezúttal a krimi műfaját használva arra keresi a választ, hogy mi zajlik le egy női lélekben és testben. A díjakra gyakran jelölt, de azokkal ritkán elismert francia rendező provokatív módon vizsgálja, hogy mi is mehet végbe a hősnője, Chloé (Marine Vacth) fejében.
A fiatal neurotikus nő egy pszichológushoz, Paulhoz (Jérémie Renier) fordul segítségért, miután a hasi fájdalmai ellehetetlenítik a mindennapjait. A két fiatal egymásba szeret és összeköltözik. Miután Chloé megtudja, hogy szerelme ikertestvére, Louis is terapeuta, hozzá is elmegy konzultációra, majd vele is viszonyba kezd, amely perverzebbnek és manipulatívabbnak bizonyul, mint Paullal.
Az amerikai Joyce Carol Oates regényéből készült adaptáció olyan kérdésekre keresi a választ, hogy kivel is osztjuk meg az életünket, milyen szexuális vágyainkat merjük megvalósítani, és mit tennénk, ha lenne egy hasonmásunk az életben.
A versenyt szombaton Lynne Ramsay brit rendező You Were Never Really Here című filmje zárja az amerikai Joaquin Phoenix-szel a főszerepben, s versenyen kívül mutatják be Roman Polanski legújabb filmjét, a D,apres une histoire vraie (Egy igaz történet alapján) című thrillert, amely Delphine de Vigan 2015-ben megjelent regénye alapján készült. A forgatókönyvet a magyar származású Olivier Assayas filmrendező írta, a főszerepekben Emmanuelle Seigner és Eva Green látható.
Az Arany Pálmát és a további hat díjat vasárnap este osztja ki a Pedro Almodóvar spanyol rendező által vezetett zsűri.
MTI - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Az egyház határozottan fellép a...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...