Csaknem hét órát sétáltak az űrállomás lakói
2017. április 01. szombat 08:30
Hat óra negyvennyolc percet töltött az űrben a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két amerikai asztronautája, Shane Kimbrough és Peggy Whitson, és bár az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) szerint sikeresen teljesítették feladatukat, eközben elszabadult egy védőpanel.
Az űrséta alatt a két űrhajós csatlakoztatta a kábeleket a PMA-3 kódjelű hermetikus adapterhez, amelyet egy korábbi kiránduláson tettek át a Tranquility lakómodulról a Harmony modulra.
Emellett el kellett helyezniük a Tranquilityre négy, mikrometeoritok és hősugárzás elleni védelmet nyújtó panelt arra a helyre, ahonnan előzőleg leszerelték az adaptert. A feladat végrehajtása közben azonban az egyik védőpanel "elúszott" az egyik asztronautától.
A NASA szerint az elszabadult alkatrész nem veszélyes sem az űrhajósokra, sem az ISS-re, mivel előtte halad. Az űrbázisról készített felvételeken mozdulatlan fénypontnak látszik csupán. Egy ilyen védőpanel súlya 8,1 kilogramm, szétterített állapotban 1,5 x 0,6 méteres és mintegy öt centiméter vastag.
Három védőpajzsot az asztronautáknak sikerült a helyükre tenni, az elveszett negyediket pedig az említett adapter fedelével helyettesítették, amely ugyanolyan anyagból készült.
Erről az űrséta ideje alatt hozott döntést az irányítóközpont. Többször előfordult már az ISS történetében, hogy asztronauták különféle alkatrészeket vesztettek el az űrséták idején, nyolc éve egyikük egy szerszámos ládát hagyott veszni.
Ez volt egyébként Peggy Whitson nyolcadik űrsétája, amivel űrhajósnő-rekordot döntött. A majd hétórás űrséta nagyjából felénél Peggy Whitson ráadásul megdöntötte az űrsétán töltött legtöbb idő - 50 óra és 40 perc - rekordját is a nők között.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- Az egyház határozottan fellép a...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Továbbra is zárva tartanak két...