Deutsch: aljas mesterkedő az európai és a magyar baloldal
2021. március 28. vasárnap 07:56
Az Európai Parlament (EP) baloldali többsége - az Európai Néppártot is beleértve - politikai nyomásgyakorlást folytat a "jogállamiságinak füllentett kérdésben" - mondta a Fidesz-KDNP EP-delegációvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.
Deutsch Tamás úgy fogalmazott, több mint tizenkét év óta tartó brüsszeli képviselősége alatt nem hozott még annyira "primitív" határozatot az EP, mint amikor a héten arról döntött, kész jogi eljárást indítani az Európai Bizottság ellen, ha a brüsszeli végrehajtó testület tovább késlekedik az uniós költségvetés védelmére létrehozott jogállamisági feltételrendszer alkalmazásával.
Az EP baloldali többsége ezzel nyíltan megfenyegette az Európai Bizottságot, sőt politikai nyomást kíván gyakorolni az Európai Bíróságra is, hogy nekik kedvező döntést hozzon - jelentette ki a kormánypárti politikus.
Kiemelte, a magyar baloldali EP-képviselők is minden erejükkel azon vannak, hogy a saját hazájuk ellen dolgozzanak. Az úgynevezett jogállamisági mechanizmust is azért próbálják életben tartani, hogy elvegyék a Magyarországnak járó uniós forrásokat a magyar kis- és középvállalkozásoktól, önkormányzatoktól, valamint az oktatási és egészségügyi rendszertől - fejtette ki Deutsch Tamás.
A Fidesz-KDNP európai képviselője szerint "feketén-fehéren lelepleződött az európai és a magyar baloldal azon aljas mesterkedése", amellyel jogszabálynak álcázva próbálják politikailag zsarolni ellenfeleiket.
Minden olyan országot meg akarnak ugyanis büntetni, ahol a választók többségének volt bátorsága az "európai mainstreammel" szembe menve polgári, nemzeti, jobbközép, konzervatív kormányok mellé állniuk - hangsúlyozta Deutsch Tamás.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...