Egyre közelebb ér a déli határhoz az afrikai sertéspestis
2023. október 25. szerda 11:32
Egyre közelebb kerül az ország déli határához az afrikai sertéspestis (ASP), amelynek jelenlétét október közepén a Magyarországgal határos, horvátországi Eszék-Baranya megyében is igazolták a házisertés-állományokban - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a honlapján.
Felidézték, hogy az ASP idén nyáron jelent meg Horvátországban, ahol a fertőzött állatok száma meghaladta a húszezret. A járvány kezdetben Horvátország Szerbiával és Bosznia-Hercegovinával határos területeit érintette, majd robbanásszerűen elterjedt. Október közepén már Eszék-Baranya megyében is azonosították a vírust.
Kiemelték, a magyar állategészségügyi hatóság továbbra is fenntartja a megerősített járványvédelmi intézkedéseket annak érdekében, hogy minimalizálja a betegség behurcolásának kockázatát. Bár a nyári élénk turisztikai forgalom csökkent, a Horvátországba látogató magyar lakosság részéről továbbra is elengedhetetlen a fokozott óvatosság.
A Nébih kéri az érintett utazókat, hogy ne hozzanak Magyarországra sertés eredetű húskészítményeket és ügyeljenek arra is, hogy az élelmiszerhulladékot kizárólag a vadállománytól védett, megfelelően kialakított hulladékgyűjtőkbe dobják ki.
A romló járványhelyzet miatt fontos, hogy már a közepes kockázatú déli vármegyékben is betartsák a sertéstartók a kiemelt járványvédelmi intézkedéseket. Ebben a Nébih honlapjáról letölthető a Jó sertéstartási gyakorlat című dokumentum nyújt segítséget, amelyben egyebek mellett arra hívják fel a figyelmet, hogy csak az állatok tulajdonosa vagy gondozója járhat be rendszeresen az állatok tartására szolgáló gazdasági udvarba, valamint, hogy az állatok gondozásakor arra a célra elkülönített munkaruhát és lábbelit kell használni.
Ezenfelül a Nébih ASP tematikus oldalán további hasznos információk olvashatóak a horvát származású élősertés és a sertés eredetű termék megfelelő származásáról, valamint a horvátországi korlátozás alatt álló területek alakulásáról.
Fontos tudni, hogy az afrikai sertéspestis megjelenése rendkívül komoly gazdasági kárt okoz. Az elmúlt évek kiemelkedő állategészségügyi sikere, hogy a magyar házisertés-állományt sikerült megvédeni a betegségtől, valamint a vadállományban is nagymértékben lelassult a vírus terjedésének üteme - olvasható a Nébih közleményében.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?