Először született háromszülős baba egy új eljárással
2017. január 18. szerda 12:35
Háromszülős baba született Kijevben olyan eljárással, amelyet a világon először használtak sikeresen.
A háromszülős mesterséges megtermékenyítés (IVF, in vitro fertilisation) egy új módját, az úgynevezett pronukleáris transzfert alkalmazták a kijevi orvosok - idézte a BBC hírportálja a The Timest.
A január 5-én Kijevben világra jött baba nem az első, akinek három biológiai szülője van, az első Mexikóban született tavaly, ott a háromszülős IVF egy másik módszerét használtak.
A kijevi orvosok először az anya petesejtjét megtermékenyítették az apa hímivarsejtjeivel, majd a szülői kromoszómákat behelyezték a donor, vagyis a "harmadik szülő" petesejtjébe. A gyerek génjei a szüleitől származtak, kivéve egy egészen kis töredéket, amely egy másik nőtől való.
A háromszülős IVF technológiáját azért fejlesztették ki, hogy egészséges gyerekeik születhessenek azoknak a nőknek, akik súlyos genetikai rendellenességet, úgynevezett mitokondriális betegséget örökítenének tovább.
A kijevi Nadija klinikán olyan pár kezelésekor használták az eljárást, amelynél nem diagnosztizáltak mitokondriális betegséget, hanem meddőség miatt fordult orvoshoz.
Az orvoscsoport vezetője, Valerij Zukin elmondta, úgy vélték, az eljárás tudna segíteni a páron, mert a hagyományos IVF az esetükben nem működött. Egy másik, hasonló problémával küzdő párt is kezeltek, ők március elejére várják a babát.
A Brit Termékenységi Társaság elnöke, Adam Balen professzor a BBC kérdésére elmondta, hogy a Kijevben használt pronukleáris transzfer még erősen kísérleti stádiumban van.
"Rendkívül óvatosnak kellene lennünk, ha az IVF sikerének érdekében akarnánk használni ezt a módszert" - vélte Balen.
Nagy-Britanniában tavaly februárban törvénnyel engedélyezték a háromszülős embrió létrehozását, november végén független tudományos bizottság, végül decemberben a bioetikai kérdésekért felelős szervezet is jóváhagyta. Háromszülős baba még nem született az országban.
Az első ilyen újszülött fogantatását amerikai orvosok segítették, a szülők Mexikóba utaztak a megtermékenyítés végrehajtására, ahol nem tiltják a törvények a módszer alkalmazását.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri