Ferenc pápa: a fegyverek elpusztítják a béke reményét
2023. május 14. vasárnap 14:22
A mártír Ukrajna és a háború és erőszak sebezte összes nemzet szenvedésének enyhítéséért imádkozott Ferenc pápa a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
Ferenc pápa a Mennyek Királynője-imádságot követően a kiújult arab-izraeli fegyveres harcok leállítását sürgette.
Hangsúlyozta, hogy ártatlanok, köztük nők és gyermekek veszítették életüket. Reményét fejezte ki, hogy a felek közötti tűzszünet tartós marad.
Az egyházfő alig 24 órával azután, hogy Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt fogadta a Vatikánban, kijelentette: "a fegyvereknek el kell hallgatniuk, mivel fegyverekkel nem lehet biztonságot és stabilitást elérni, ellenkezőleg: elpusztítják a béke minden reményét".
Beszéde végén a mártír Ukrajna és a háború és erőszak sebezte összes nemzet szenvedésének enyhítéséért imádkozott.
"A hit diplomáciájának nincsen könnyű dolga, de nem áll le" - hangoztatta Visvaldas Kulbokas érsek, kijevi apostoli nuncius a Corriere della Sera olasz napilapban vasárnap megjelent interjúban. Kifejtette, a jelenlegi háborús helyzetben a logika és az emberi ész is nehezen lát megoldást, de "nekünk, a hit embereinek, akik diplomaták is vagyunk, hivatásunk, hogy előre menjünk mindezek ellenére, akkor is, ha a helyzet reménytelennek tűnik".
Úgy vélte, "egy háborút senki sem nyerhet meg, és mit is jelent egy olyan háború megnyerése, melyben több tízezrek haltak meg, az egyetlen megoldás a (háború) megállítása".
Jelentősnek nevezte, hogy a katolikus egyházfő a budapesti látogatásáról a Vatikánba tartó repülőúton nyilvánosan "békemisszióról" beszélt. Az apostoli nuncius szerint mindez arra utal, hogy "Ferenc pápa nem adja fel a béke diplomáciai megoldásának keresését, mivel nem maradhatunk tehetetlenek, és a pápa addig kopogtat az összes ajtón, amíg nem talál nyitva egyet". Ferenc pápa és Volodimir Zelenszkij vatikáni találkozását kommentálva kijelentette, jelenleg az Ukrajnából Oroszországba szállított foglyok és gyermekek hazatéréséről folyik az egyeztetés, ami "egy szélesebb tárgyalási folyamatot" indíthat el.
Elmagyarázta, hogy a konfliktushelyzetekben gyakori tapasztalatnak számít, hogy a humanitárius kezdeményezések végül megállapodáshoz vezetnek akár katonai vagy politikai szinten is.
A szentszék közleménye szerint a katolikus egyházfő "emberiességi gesztusokat" szorgalmazott a vatikáni találkozón. Visvaldas Kulbokas ezzel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg az Ukrajnából elszállított gyermekekre és foglyokra összpontosítja munkáját. Közölte, hogy rokonok és más családi egyesületek neveket, listákat juttatnak el hozzá, melyeket ő Kijevből a szentszéki államtitkárságra továbbít, onnan Moszkvába küldik tovább.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Megnyílt az adventi vásár,...