Fia született Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek
2019. május 06. hétfő 18:15
Fia született hétfőn Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek.
A hírt személyesen Harry herceg - II. Erzsébet királynő unokája, Károly trónörökös és a néhai Diana hercegnő másodszülött fia - jelentette be hétfő délután, majd hivatalos közleményben az udvar is megerősítette.
A tájékoztatásból kiderült, hogy a gyermek már kora reggel, brit idő szerint fél hat előtt néhány perccel a világra jött.
Harry elmondta a windsori rezidenciájuknál összegyűlt újságíróknak, hogy a gyermek nevén még gondolkodnak, de az újszülött és édesanyja "remekül van".
Harry és Meghan közös Instagram-oldala beszámolt arról is, hogy a kisfiú 7 font és három uncia, vagyis hozzávetőleg 3260 gramm súllyal született.
Harry és Meghan első gyermeke jelenleg a hetedik helyet foglalja el a brit trónutódlási sorban, nagypapája, vagyis Károly trónörökös, valamint Harry bátyja, Vilmos herceg, Vilmos három gyermeke, illetve saját édesapja, a trónöröklési sorrendben hatodik helyen álló Harry után. Így nem valószínű, hogy valaha az Egyesült Királyság uralkodója lesz.
Az újszülött a 93 éves II. Erzsébet királynő és 98. évében járó férje, Fülöp edinburghi herceg nyolcadik dédunokája.
Harry tavaly május 19-én esküdött örök hűséget Meghan Markle amerikai színésznőnek Windsor ősi királyi kastélyában.
Az esküvő után az uralkodó a Sussex hercege, illetve hercegnője címet adományozta a házaspárnak.
Az udvar októberben jelentette be, hogy Meghan hercegnő gyermeket vár. A kétsoros közleményből annak idején csak annyi derült ki, hogy a gyermek érkezése tavasszal várható, de Meghan egy rendezvényen néhány hete annyit elárult, hogy első gyermekük április végén vagy május elején jön a világra.
A hétvégén újult erővel fellángoltak a találgatások arról, hogy most már bármelyik pillanatban megszülethet Harry és Meghan gyermeke, az udvar ugyanis bejelentette, hogy törölték Harry herceg szerdára kitűzött hivatalos amszterdami látogatását.
Hétfő délután a Buckingham-palota - a brit királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala - először azt jelentette be, hogy Meghan hercegnő vajúdik, és "hamarosan további közlemény várható".
Alig fél órával később Harry személyes tájékoztatásából derült ki, hogy a kisfiú már órákkal a szülés megindulásáról szóló hivatalos bejelentés előtt a világra jött.
A palota utalást tett arra, hogy a gyermek nem kórházban, hanem a házaspár windsori rezidenciáján, a Frogmore Cottage-ban született.
A brit sajtó már korábban azt írta udvari forrásokat idéző értesülései alapján, hogy Meghan a királynő windsori rezidenciájának közelében lévő otthonukban, vagyis nem kórházban kívánja megszülni első gyermekét, és azt sem akarja, hogy a királyi család orvosai jelen legyenek a szülés közben.
Az mindenesetre a kezdetektől egyértelmű volt, hogy Meghan hercegnő nem a királyi család által rendszeresen használt londoni St. Mary's kórház Lindo Wing nevű szülészeti magánklinikáján hozza világra gyermekét.
Itt született Harry és bátyja, Vilmos herceg, valamint Vilmos és felesége, Katalin hercegnő három gyermeke is. A Lindo Wing klinika így azzal büszkélkedhet, hogy az Egyesült Királyság két majdani uralkodója - vagyis Vilmos és elsőszülött fia, György - is a falai között jött a világra.
Vilmos és Katalin mindhárom gyermekének születését rendkívüli sajtófelhajtás kísérte, és mindhárom újszülöttet világra jövetelük után alig néhány órával megmutatták a médiának.
Meghan és Harry azonban már az elmúlt hónapokban egyértelművé tette, hogy ilyesmiről az ő gyermekük születése után szó sem lehet.
Harry, aki jelen volt első gyermeke születésénél, a sajtónak nyilatkozva hétfőn mindazonáltal megígérte, hogy a világ két napon belül láthatja a kisfiút.
Az egyelőre név nélküli kisfiú az első a mindenkori angol-brit uralkodók egyenes ági leszármazottai közül, aki amerikai állampolgárként jött a világra. Édesanyja ugyanis változatlanul amerikai állampolgár, a hercegi házaspár első gyermeke így automatikusan amerikai-brit kettős állampolgárságú.
Meghan Markle személyében a brit monarchia modern kori történelmében először került elvált, afrikai-amerikai gyökerű amerikai állampolgár a királyi családba a trónutódlási lista egyik magas rangú tagjának hitveseként.
Az idők változását és az udvari protokoll szigorának enyhülését jelzi, hogy 83 esztendővel ezelőtt VIII. Eduárd királynak még le kellett mondania a trónról és a koronáról, mivel ő is egy elvált amerikai állampolgárt kívánt feleségül venni Wallis Simpson személyében. Ezt akkoriban sem az udvar, sem a brit kormány nem volt hajlandó jóváhagyni. Ezúttal azonban semmiféle ilyen kifogás nem merült fel Meghan személyével szemben, és így egy pillanatra sem került napirendre az a lehetőség sem, hogy Harrynek esetleg le kellene mondania helyéről a trónutódlási sorban.
Egyelőre nem bizonyos, és II. Erzsébet királynő döntésén múlik, hogy Meghan és Harry hétfőn született első gyermeke részesül-e hercegi címben.
A londoni fogadóipart alaposan meglepte, hogy a házaspár első gyermeke fiú.
Rupert Adams, a legnagyobb brit fogadási hálózat, a piac 25 százalékát ellenőrző William Hill nemzetközi sajtókapcsolati igazgatója Londonban dolgozó külföldi tudósítóknak tartott minapi tájékoztatóján elmondta: arra, hogy Harry és Meghan gyermeke leány lesz, április elején hirtelen olyan mennyiségű fogadás érkezett, hogy a William Hill ezt a fogadási lehetőséget lezárta, abból a meggyőződéséből kiindulva, hogy "valaki valamit tud".
Adams elmondása szerint a fogadójátékosok zöme annyira biztos volt abban, hogy a hercegi házaspár gyermeke leány lesz, hogy a gyermek nevére beérkező fogadási tétek több mint 60 százalékát a Diana első keresztnévre tették fel.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...