Horror: vérfürdőt rendezett egy páciens egy kórházban
2019. augusztus 18. vasárnap 10:44
Négy beteget megölt, további kilencet pedig megsebesített egy infúziós állvánnyal vasárnapra virradó éjszaka Romániában a Buzau megyei Sapoca község neuropszichiátriai kórházának egyik páciense.
Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint az alkoholelvonási tünetekkel csütörtök óta beutalt 38 éves férfi először saját kórtermében, majd a szomszédos kórteremben egy infúziós állvánnyal támadt rá az ott fekvő betegekre: közülük hármat a helyszínen megölt, egy negyedik pedig a sürgősségi kórházban halt bele koponyasérülésébe.
A kilenc sebesültet koponya- és agyi sérülésekkel szállították a sürgősségire, ketten közülük kómában vannak.
A támadó megpróbált elmenekülni, a kapunál azonban megállították a rendőrök, akik történetesen éppen akkor érkeztek egy másik beteggel az egészségügyi intézménybe.
Beszámolójuk szerint a férfinél - aki akkor már az ápolók elől menekült - még mindig ott volt az infúziós állvány és közelharcot folytattak vele, amíg sikerült ártalmatlanná tenniük.
A pszichiátriai kórház igazgatója, Viorica Mihalascu az Antena 3 televíziónak nyilatkozva azt mondta, az agresszív férfi a normál felügyeleti rendszerű kórterembe volt beutalva, nem voltak olyan tünetei, amelyek előrevetítették volna a bekövetkezett akut pszichotikus rohamot.
Elmondása szerint az eset hajnali fél négykor, egyetlen perc alatt történt, olyan gyorsan, hogy a kórház személyzete nem tudott közbelépni.
A támadót őrizetbe vették. Az ügyben a Buzau megyei törvényszék ügyészsége indított bűnvádi eljárást.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...