Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a fertőzöttek száma

2020. június 23. kedd 18:20

Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a fertőzöttek száma

Horvátországban és Szlovéniában is nőtt az új koronavírussal fertőzöttek száma - derült ki a válságstábok közleményéből kedden. A két ország kormánya azonban egyaránt úgy véli, hogy nincs ok az aggodalomra. 

 

 

A legfrissebb adatok szerint Horvátországban csütörtökön és pénteken egyaránt 11, szombaton 19, vasárnap 18, hétfőn ismét 19, kedden pedig már 30 új fertőzöttet azonosítottak, az eddigi koronavírusos esetek száma ezzel elérte a 2366-ot.

A legtöbb fertőzött Zágráb városában és Eszék-Baranya megyében van. Nem regisztráltak új halálesetet, így a járvány áldozatainak száma 107 maradt. Előzőleg egy hónapig nulla és három között volt az új megbetegedések száma.

Az első fertőzés közel négy hónappal ezelőtti megjelenése óta 2142 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. A diagnosztizált betegek közül tizenhatan vannak kórházban, közülük senki sincs lélegeztetőgépen.

Vilim Beros egészségügyi miniszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta: az új fertőzöttek számának növekedése arra figyelmeztet, hogy továbbra is óvatosnak kell lenni, de nem jelenti azt, hogy a járvány-helyzet jelentős mértékben súlyosodott volna az országban.

Horvátországban új járványgóc alakult ki a kelet-szlavóniai Gyakovón (Djakovo), egy kolostorban, amely óvodát és idősotthont is működtet. A sajtó szerint a vírust Koszovóból visszatérő apácák hurcolták be magukkal.

Andrej Plenkovic kormányfő újságíróknak úgy nyilatkozott: Horvátország biztonságos ország, és a lakosságszámhoz viszonyítva továbbra is a három legkevésbé fertőzött országok közé tartozik az Európai Unióban.

A miniszterelnök egyben cáfolta azokat a híreszteléseket, miszerint a járvány újbóli terjedése miatt nem tartanák meg a július 5-ére előrehozott parlamenti választásokat az országban.

A szomszédos Szlovéniában a kormány jelentése szerint hétfőre 13 újabb esettel 1534-re nőtt a koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma. A múlt héten Szlovéniában összesen 25 új Covid-19-es beteget diagnosztizáltak, utoljára ennél többet, 37-et az április 27-e és május 3-a közötti héten regisztráltak.

Többségében behurcolt esetekről van szó, Boszniából, Szerbiából, Koszovóból és Horvátországból. Előbbi három országot a szlovén kormány a múlt héten "vörös listára tette", és korlátozza állampolgárai számára a beutazást.

Új halálesetet nem regisztráltak Szlovéniában, a járvány halálos áldozatainak száma 109 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze öten vannak kórházban, közülük egyet ápolnak intenzív osztályon.

Mario Fafangel, a népegészségügyi intézet fertőző betegségekkel foglalkozó központjának igazgatója szerint Szlovéniában nagyon jó a járvány-helyzet, az új eseteket ellenőrzés alatt tartják.

Szlovénia jobban áll, mint más uniós országok, a mostani számok pedig nem adnak okot az aggodalomra - mondta, majd hozzátette: amennyiben folytatódna a növekedő tendencia, járványügyi szakemberek javasolni fogják a kormánynak a megfelelő szigorítások bevezetését.

Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat és újraindította a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.

MTI