Horvátországban meghosszabbítják a járványügyi intézkedéseket
2021. december 15. szerda 15:14
Horvátországban további két héttel meghosszabbítják a járványügyi intézkedéseket: továbbra is korlátozzák a nyilvános összejöveteleket, a rendezvények látogatását, a beutazást és az állami szférában a munkavégzést is védettségi igazoláshoz kötik, továbbá kötelező a maszk viselése zárt térben - közölte Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője szerdán.
Kiemelte: a testület december 31-ig meghosszabbítja azt a rendeletét is, amelyben megtiltotta a beutazást a dél-afrikai régióból és Hongkongból érkezőknek a koronavírus új, Dél-Afrikából elindult, omikron nevű változata miatt. A listáról azonban lekerült Hongkong - tette hozzá a tárcavezető.
Horvátországban már nyolcra nőtt az új vírustörzzsel igazoltan megfertőződöttek száma.
Eközben a 151 fős horvát parlement (szábor) - heves vita után - 77 szavazattal 27 ellenében elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely szerint 30-tól 50 ezer kunáig (1,4-2,4 millió forint) terjedő pénzbírsággal sújthatják az olyan állami szervek és hivatalok, állami fenntartású intézmények és önkormányzatok felelős vezetőit, ahol nem tartják be a járványügyi intézkedéseket. Az ellenzéki pártok azért nem szavazták meg a jogszabályt, mert szerintük ahhoz kétharmados többségre lett volna szükség. A szavazás alatt néhány százan tüntettek a szábor épülete előtt, amelyet kordonokkal védett a rendőrség.
A kormány november elején tette kötelezővé a koronavírus elleni védettségi igazolást az állami szférában, egy hónappal korábban pedig az egészségügyi és szociális ellátórendszerben, hogy mérsékelje a járvány terjedését. Azoknak, akik nem kaptak oltást, és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer teszteltetniük kell magukat.
A valamivel több mint négymilliós Horvátországban az elmúlt 24 órában 4671 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid-19 betegségben 57-en haltak meg.
Kórházban 2232 beteget ápolnak, közülük 306-an vannak lélegeztetőgépen.
Az országban eddig 2 232 429-en kaptak védőoltást, közülük 2 055 300-an már a második adagot is felvették.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Tavasz lesz a meteorológiai tél első...