Horvátországban nem csökken az új fertőzöttek száma

2020. június 22. hétfő 17:30

Horvátországban nem csökken az új fertőzöttek száma

Nem csökken az új koronavírussal fertőzöttek száma Horvátországban, sőt új járványgóc alakulhat ki az észak-dalmáciai Zárában (Zadar) egy teniszverseny miatt - írta a helyi sajtó hétfőn. 

 

 

Miután vasárnap kiderült, hogy Grigor Dimitrov bolgár teniszező koronavírussal fertőzött, lefújták a zárai torna fináléját, és több résztvevőn is koronavírus-tesztet végeztek. Kiderült, hogy egy horvát teniszező, Borna Coric és két edző is megfertőződött. A város polgármestere és a megye elöljárója két hét házi karanténba vonult, ugyanúgy, mint több tucat résztvevő, aki a versenyen a fertőzöttekkel érintkezett.

A horvát sajtó szerint a szervezők és a teniszezők is felelőtlenül viselkedtek, és nem tartották be a társasági távolságtartás szabályait.

Kampánykörútja során a tenisztornát rövid időre meglátogatta Andrej Plenkovic kormányfő is szombaton, és bár nem érintkezett a fertőzött teniszezőkkel, hétfőn vírustesztet végeznek rajta.

A kisebbik kormányzó párt, a liberális Horvát Néppárt (HNS) lemondta az összes kampányrendezvényét az országban a vírus újbóli terjedése miatt, és arra kérte a többi pártot, hogy ők is tegyenek így.

Ivan Anusic, a nagyobbik kormányzó erő, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) alelnöke, Eszék-Baranya megye elöljárója hétfőn a Novi List című regionális napilapnak úgy nyilatkozott: nem zárják ki annak lehetőségét, hogy elhalasztják a július 5-re előrehozott parlamenti választásokat. A vírus terjedése hatással lehet a részvételre, ez pedig befolyásolhatja a választások kimenetelét - hangsúlyozta, hozzáfűzve: erről azonban előbb konszenzusra kellene jutni a többi párttal.

Bár a kormány mandátuma eredetileg október 14-én járt volna le, és az alkotmány szerint a választásokat december végéig kellett volna megtartani, a horvát parlament a konzervatív-liberális koalíciós kabinet javaslatára május 18-án saját feloszlatásáról hozott döntést. A kormány szerint a járvány miatt kialakult helyzet most kedvez a választások megtartásának, őszre pedig sokkal nagyobb kihívásokkal kell szembenéznie az országnak, ami miatt szerették volna megerősíteni a belpolitikai stabilitást egy új - bizalmon alapuló - parlamenti többséggel a választások után.

A válságstáb jelentése szerint Horvátországban csütörtökön és pénteken egyaránt tizeneggyel, szombaton tizenkilenccel, vasárnap tizennyolccal, hétfőn ismét tizenkilenccel nőtt az új fertőzöttek száma, elérve a 2336-at. Nem regisztráltak új halálesetet, így a járvány áldozatainak száma 107 maradt. Előzőleg egy hónapig nulla és három között volt az új megbetegedések száma. Az első fertőzés közel négy hónappal ezelőtti megjelenése óta 2142 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. A diagnosztizált betegek közül kilencen vannak kórházban, közülük senki sincs lélegeztetőgépen.

A szomszédos Szlovéniában a kormány hétfői jelentése szerint az elmúlt 24 órában eggyel, 1521-re nőtt az új koronavírussal diagnosztizált fertőzöttek száma. Új halálesetet nem regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma 109 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze hatan vannak kórházban, közülük egyet ápolnak intenzív osztályon.


Zágráb és Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat és újraindította a gazdaságot, valamint megnyitotta határait több európai uniós ország állampolgárai előtt.

MTI