Iszlamista terrorakció történhetett Londonban
2017. március 23. csütörtök 07:03
A támadóval együtt ötre emelkedett a szerda délutáni londoni merénylet halálos áldozatainak száma - jelentette be a brit rendőrség szerda este.
A támadón és a halálra szúrt rendőrön kívül három civil halt meg - közölték a hatóságok. Mark Rowley, a brit terrorelhárítás vezetője arról is beszámolt, hogy a sebesültek száma összesen negyven. A hatóság tudni véli, hogy ki volt a merénylő, de személyazonosságát egyelőre nem hozzák nyilvánosságra. Elmondták azt is, hogy azt feltételezik, iszlamista terrorcselekmény történt.
Rowley közölte, hogy az emberek megnyugtatása érdekében a következő napokban több fegyveres rendőr lesz az utcákon, az ügyön pedig rendőrök százai dolgoznak. A terrorelhárítás vezetője megnevezte a meghalt rendőrt is. A késes támadó leszúrt áldozata Keith Palmer, 48 éves volt.
Ezzel kezdődött
Kettős támadás rázta meg szerda délután London központját: egy késsel felszerelkezett autós embereket gázolt a Westminster-hídon, majd autójából kiszállva a parlament bejáratnál rátámadt egy rendőrre. A támadó, a megtámadott rendőr, két elgázolt személy is meghalt, valamint még egy civil elhunyt, a sérültek száma csaknem félszáz. A londoni rendőrség terrortámadásként kezeli az incidenst. A londoni magyar nagykövetség telefonszáma: 00 44 20 7201 3440.
Ellenállnak a britek
Aljas és beteg támadásnak nevezte a tegnap délutáni merényletet Theresa May brit miniszterelnök. A politikus szerint a támadó azért vette célba a parlamentet, mert az a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok és jogállam jelképe.
Úgy fogalmazott: a britek soha nem fognak engedni a terrornak. A brit miniszterelnök bejelentette: nem változik Nagy Britanniában a terrorkészültségi szint. Így továbbra is a legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely 2014 augusztusában lépett életbe.
London lakosságát sokkolták a történtek.
Mindenki megrémült, sokan újabb támadásoktól tartanak - erről beszéltek a Híradónak a kint élő magyarok. Van, akinek a munkahelyén szóltak, hogy mi történt. Egymást keresték a barátok és ismerősök, hogy mindenki rendben van-e.
A magyar kormány részvétét fejezi ki az áldozatok családjának, és mielőbbi gyógyulást kíván a sérülteknek
A közlemény szerint a hivatalos úton az Egyesült Államokban tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter megdöbbenéssel értesült a londoni eseményekről. Úgy fogalmaztak: az ilyen tragikus események is aláhúzzák annak fontosságát, hogy az európai politikában az európai emberek biztonságának garantálása első helyen kell, hogy szerepeljen.
Lehet még hasonló támadás
Továbbra is számolni kell a londonihoz hasonló támadások kockázatával, éppen ezért a biztonsági szerveknek tovább kell folytatniuk az ellenőrző, felderítő munkát a következő évtizedekben - mondta Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1-en. A szakember azt is hozzátette: rendkívüli módon megnehezíti a felderítést, hogy külső jegyek alapján sem lehet megállapítani a potenciális elkövetőket.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?
- Továbbra is zárva tartanak két...