Jégbe fagyott, több tízezer éves farkasfejet találtak
2019. június 15. szombat 14:00

Harminckétezer éves, hatalmas farkasfejet találtak ép aggyal és fogakkal Szibériában - közölte a helyi tudományos akadémia.
A szőrrel borított fejet tavaly nyáron találta meg egy helyi lakos az örök fagy birodalmában, egy jakutföldi folyó partján - áll a péntekre virradóra kiadott közleményben.
A Jakutföldi Tudományos Akadémiának átadott leletet orosz és japán paleontológusok vizsgálták meg, akik megállapították, hogy egy pleisztocén korabeli farkas (Canis dirus) 32 ezer éves fejéről van szó.
A 41,5 centiméter hosszú fej mérete nagyjából egy mostani farkas testmérete felének felel meg, amelynek a hossza 66 és 86 centiméter közötti - olvasható a közleményben.
„Ebből arra lehet következtetni, hogy a pleisztocén korabeli farkas óriási méretű volt" - közölte az akadémia.
A Trust My Sience című francia tudományos hírportál szerint a tudósok megállapították, hogy felnőtt farkasról van szó, 2-4 éves lehetett, amikor elpusztult.
A fejben sértetlen az agy, valamint minden foga megmaradt" - hangsúlyozta a közlemény, amely szenzációs felfedezést emleget. A szövet és szőrzet szintén ép.
„Ez az első alkalom, hogy pleisztocén korabeli farkast találtunk épen megmaradt szövetekkel" - hangsúlyozta Albert Protopopov, a Jakutföldi Tudományos Akadémia munkatársa a közlemény szerint.
„Össze fogjuk hasonlítani a ma élő farkasokkal, hogy megértsük, hogyan fejlődött tovább a faj, és rekonstruáljuk, hogyan nézett ki" - tette hozzá.
A ragadozó DNS-vizsgálatát a Svéd Természettudományi Akadémiával együttműködve fogják elvégezni a közlemény szerint.
Korábban már találtak ősi farkasmaradványokat, például egy 50 ezer éve Kanadában elpusztult kis farkas mumifikálódott tetemét. 2015-ben tudósok egy 35 ezer éves farkascsont DNS-e segítségével elemezték a farkasok és kutyák közötti evolúciós szétválást - emlékeztetett a Trust My Sience.
A Siberian Times című lap szerint a farkasfejet Tokióban állították ki, gyapjas mamutok és más, jégbe fagyott állatokkal együtt.
MTI - Fotó: MTI/AP/Jakut Tudományos Akadémia Mamutkutató Intézet/Albert Protopopov)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ferenc pápa választást sürgetett a...
- Giganyulak, viszkis tojások, fészek...
- Ingyenes a parkolás Pécsett a...
- A MÁV vezére szerint folyamatosan...
- Megjöttek a friss adatok, ennyit...
- Az utolsó vacsorára emlékeznek ma a...
- Csillagesőt, sőt, tűzgömböket is...
- Súlyos pécsi baleset helyszínén...
- Húsvéti menetrend: ingyenes a...
- Új osztállyal bővült a pécsi...