Két síelő életét vesztette két lavinaomlásban
2017. március 08. szerda 12:30
Három, pályán kívül síelő fiatal holland snowboardost kedd délután sodort el egy lavina Valfréjus településnél. Egyikük meghalt, két társát pedig még szerda reggel is keresték a hegyi mentők.
A csendőrség tájékoztatása szerint a háromfős csoport nem volt felszerelve lavina-jeladóval.A hegyi mentőket kedd este fél nyolckor riasztották, de a lavinaomlás feltehetően jóval korábban történt. Egy másik halálos kimenetelű lavinabaleset is történt a francia Alapokban. Az áldozat kiléte egyelőre nem ismert.
Kedden az ötfokozatú skálán négyes fokozatú lavinaveszélyt hirdettek a környékbeli pályákon. Aznap délelőtt óriási pánikot okozott Tignes település sípályáján is egy hógörgeteg, amelyről először azt gondolták a hatóságok, hogy többeket maga alá temetett. Később azonban kiderült, nem voltak áldozatok.
Az idei síszezon kezdete óta 14 lavinabaleset történt a francia Alpokban és a Pireneusokban, ezekben heten vesztették életüket. Tavaly 45 hóomlásban 21-en haltak meg.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: MTI/EPA
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...