Korai Jézus-ábrázolásra bukkantak Izraelben
2018. november 24. szombat 10:25
Jézus arcának korai, szakáll nélküli ábrázolására bukkant egy izraeli művészettörténész a Negev-sivatagban, egy bizánci templom romjainál.
A sivatagi nabateus, majd keresztény városka Sivta templomainak romjai között tavaly óta már a második, igen korai Jézus-ábrázolást azonosították, és ezúttal Jézus arcképének nyomait is megtalálták.
Emma Majan-Fanar művészettörténész lett figyelmes a templom szentélyének falán a piros festéknyomokra, amelyek egy magas felbontású fényképen Jézus keleti hagyományt követő, szakáll nélküli és rövid hajú, hosszúkás orrú arcát jelenítik meg.
Tavaly Jézus színeváltozásának képét fedezték fel egy oltár mögötti falon, de azon a festményen nem maradtak fenn arcvonásai. Az arcát is megőrző kép egykor egy keresztelő kápolnát díszített, és azt a jelenetet ábrázolja, amikor Keresztelő Szent János megkereszteli Jézust.
Az evangéliumok nem írják le Jézus külsejét - bár a Szentföldön rendkívül ritka -, a régi kolostorok és templomok bővelkednek ábrázolásában. A nyugati hagyomány általában hosszú hajjal és szakállal mutatta, de a korai, keleti stílusban alkotott képeken - mint Sivta templomaiban - nincs szakálla, és általában rövid, göndör a haja.
et.
Az első ma ismert Jézus-ábrázolás kétszáz évvel halála után született, és hűséges pásztorként, vállán egy juhot hordozva mutatja. Ezt Durában, Szíria iráni határánál találták egy templom keresztelőjében, és 233 és 256 közé datálják. Dura városa megsemmisült a harmadik század közepén, és a falfestmények azért maradtak fenn, mert a betemette őket a homok.
Jézust ma általában barna szemmel mutatják, azon valószínűleg helyes feltételezés alapján, hogy az emberek a Közel-Keleten kétezer évvel ezelőtt így nézhettek ki. Valójában azonban a Földközi-tenger partvidékére mintegy 6500 évvel ezelőtt iráni és dél-törökországi bevándorlók is érkeztek, akik keveredtek a helyiekkel, és ennek alapján Jézus szeme bármilyen színű lehetett a kéktől a zöldön át a barnáig.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...