Magyar filmeket mutatnak be három lengyel városban
2017. április 20. csütörtök 12:30
Több mint egy évtized után rendeznek ismét nagyszabású magyar filmhetet három lengyel városban a Lengyelországi Magyar Kulturális Évad egyik kiemelt programjaként - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Hammerstein Judit külföldi magyar intézetekért és nemzetközi oktatási kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy Varsó mellett Krakkóban és Wroclawban mutatják be az elmúlt évek magyar alkotásait. A magyar filmművészet sokszínűségét tükröző programban nagyjátékfilmek, animációs filmek és kisjátékfilmek is szerepelnek. Hammerstein Judit hozzátette, hogy közönségtalálkozókat is szerveznek az alkotókkal.
Az esemény a Varsói Magyar Kulturális Intézet, a Krakkói Főkonzulátus és a Magyar Filmunió szervezésében valósul meg. A Balassi Intézet korábbi tájékoztatása szerint az április 19. és 27. között zajló Magyar Filmtavaszon bemutatják Nemes Jeles László Saul fia című Oscar-díjas alkotását és Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál című filmjét is. A nagyjátékfilmek között szerepel még a programban Till Attila Tiszta szívvel, Fazekas Csaba Swing, Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér, Zomborácz Virág Utóélet, valamint Tiszeker Dániel #sohavégetnemérős című filmje.
Az animációs blokkban Bucsi Rékának a Symphony Nr. 42, valamint a Love című alkotása mellett műsorra tűzik Andrasev Nadja A nyalintás nesze, Kreif Zsuzsanna Limbo Limbo Travel, Kopasz Milán Beyond, Takács Anikó Cosmic Jacuzzi, valamint Bognár Éva Hugo Bumfeldt című rajzfilmjét is. A kisjátékfilmek között lesz látható Visky Ábel Játszótársak, Deák Kristóf Mindenki című Oscar-díjas alkotása, Hartung Attila Mindig csak, Kis Hajni Szép alak és Brauner Máté Előbb adtam című rövidfilmje is.
A kortárs alkotások mellett két klasszikus film is szerepel a programban. A Makk Károly rendezte Egymásra nézve című film bemutatóján és az azt követő közönségtalálkozón a rendezőn kívül részt vesz a két lengyel főszereplő is, Grazyna Szapolowska és Jadwiga Jankowska-Cieslak. Az animációs filmek közül a Lengyelországban nagy sikert aratott Macskafogó új fordításban kerül vászonra.
Egyes vetítések előtt a közönség megismerheti a filmek rendezőit, színészeit, producereit. Az eseményen jelen lesz Fekete Ibolya az Anyám és más futóbolondok a családból című film rendezője, míg Hajdu Szabolcs rendező és Török-Illyés Orsolya színész az Ernelláék Farkaséknál című filmjük vetítésén vesznek részt, Sopsits Árpád rendezővel A martfűi rém bemutatójón találkozhatnak a lengyel nézők, de Morcsányi Géza, a Testről és lélekről főszereplője is ellátogat a fesztiválra.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Az egyház határozottan fellép a...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...