Megerőszakolták a migránsok, öngyilkos lett a politikusnő
2018. augusztus 11. szombat 13:30
Ismét egymásra mutogatnak a tömeges bevándorlás támogatói és kritikusai Hollandiában. A vita kiújulását ezúttal nem bolti lopás vagy utcai harc eredményezte: egy bevándorlásellenes hágai politikus asszony lett öngyilkos, vélhetően azért, mert muszlim migránsok megerőszakolták. A hatóságok nyomozást indítottak Willie Dille halála ügyében - írja a Magyar Idők.hu.
A holland közvéleményt és a politikai elitet is megdöbbentette a bevándorlásellenes Szabadságpárt (PVV) egy hágai politikusának öngyilkossága. Az 53 éves Willie Dille egy nappal azután vetett véget az életének, hogy a Facebookon egy videóüzenetben arról beszélt: 2017 tavaszán marokkói muszlimok egy csoportja megerőszakolta.
- Véget vetek ennek. Elnézést kérek a családomtól, de így nem megy tovább - idézte a politikus asszonyt a holland sajtó.
Az internetről azóta eltávolított felvételen Dille elmondja, a támadói megfenyegették, hogy a hágai önkormányzatban - amelynek 2010 óta volt a tagja - ne merjen beszélni a történtekről.
A nő a támadás hátterében egykori politikustársát, Arnoud van Doornt sejtette, aki 2010-ig maga is az iszlámellenes PVV tagja volt, majd 2011-ben eltávolították a párt soraiból.
Van Doorn hónapokkal az eset után áttért az iszlám vallásra, és ma az Európai Dawah Alapítványt (da'wah arabul az iszlám ismertetését, terjesztését jelenti) vezeti, illetve egy helyi iszlamista párt képviselője Hágában. Holland sajtóforrások szerint Willie Dille arra utalhatott a felvételen, hogy Arnoud van Doorn a kirúgatása miatt akart rajta bosszút állni. A férfit 2014-ben egyébként börtönnel fenyegették, mert mint kiderült, drogot árult kiskorúaknak, illegálisan birtokolt fegyvert, illetve bizalmas dokumentumokat szivárogtatott ki a sajtónak.
A Szabadságpártot vezető Geert Wilders megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt. Mint fogalmazott, Dille egy remek kolléga volt, aki mindig mások - és különösen a fiatalok - jólétét tartotta szem előtt.
A bevándorlásellenes PVV parlamenti frakcióvezetője pedig azt üzente: folytatják a munkát, hogy Dille halála ne legyen hiábavaló. Mark Rutte miniszterelnök közben a Twitteren biztosította a hollandokat arról, hogy Pauline Krikke hágai polgármesterrel és a hatóságokkal is egyeztet az ügyben.
Willie Dille az utóbbi időben folyamatosan kapcsolatban állt a rendőrséggel az őt ért fenyegetések miatt, ám nem akart vizsgálatot, adta hírül a NOS közszolgáltató rendőrségi forrásokra hivatkozva. A hatóságok most nyomozást indítottak a bevándorlóellenes politikus asszony halála miatt.
Az ügy minden bizonnyal tovább korbácsolja a kedélyeket a migráció és integráció kérdésében megosztott Hollandiában, ahol mára több mint másfél millióra tehető az unión kívül született bevándorlók száma. Közülük is kiemelkednek a törökök és marokkóiak: sokan utóbbi csoportot okolják az egyre romló bűnügyi statisztikák miatt.
Képünkön Willie Dille látható.
Forrás: magyaridok.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Borult, párás időre kell készülni...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...