Mégis letartóztatták a horvátok a súlyos balesetet okozó sofőrt
2019. július 14. vasárnap 09:37
Mégis letartóztatta a horvát rendőrség szombaton késő este annak a BMW-nek a sofőrjét, aki három napja súlyos balesetet okozott az A4-es autópályán a Varasd (Varazdin) közelében lévő fizetőkapunál, a balesetben magyarok is megsérültek - írta a Jutarnji List című horvát napilap a zágrábi rendőrség közleményére hivatkozva.
A rendőrség a 35 éves horvát állampolgárt a balesetet követően előbb őrizetbe vette, majd később elengedte. A férfi ellen büntető eljárás indult.
A hatóságok annak a vér- és vizeletmintának az eredményére vártak, amelyet rögtön a baleset után vettek az elkövetőtől az egyik kórházban, hogy megállapítsák, állt-e kábítószer hatása alatt. Az alkoholteszt már korábban kimutatta, hogy a férfi nem volt ittas állapotban.
Várták továbbá a telefonszolgáltató jelentését is, hogy kiderüljön, a sofőr használta-e telefonját a baleset előtt, valamint az egészségi állapotára vonatkozó adatokat, hogy megállapíthassák, az hozzájárulhatott-e a tragédiához. A férfi ellen súlyos testi sértés bűntette miatt emelhetnek vádat.
Az újság azt is tudni véli, hogy az őrizetbe vett horvát férfinak drogproblémái voltak, és mindössze két nappal a belesett előtt tért haza egy elvonókúráról, ahol függőség miatt kezelték.
A napilapnak a balesetet szenvedett család barátja elmondta, hogy mindhárom sérült túl van az életveszélyen. A hétéves kisfiút többször is meg kellett műteni, de már nincs az intenzív osztályon. Az anyukának bár súlyosak a sérülései, stabil az állapota.
Az édesapát fejsérülés miatt több napig mesterséges komában tartották, de már ő is jobban van.
Mint kiderült, a magyar rendszámú autóval balesetet szenvedett család Ausztráliában él. Az édesapa magyar származású, ismert teniszedző és Újvidéken született. Az édesanya horvát származású, Ausztráliában ismerkedtek össze. Az édesapának és a kisfiúnak volt magyar állampolgársága. A család rokonokhoz érkezett Budapestre, ahol néhány napot töltöttek, majd a horvát tengerpartra akartak utazni, ahol a nő rokonai élnek.
A szörnyű baleset csütörtökön délután történt. A család gépkocsijával a fizetőkapuhoz érve lassított, amikor - a közzétett felvételek szerint - fékezés nélkül, teljes sebességgel hátulról beléjük rohant egy BMW, amelyet a 35 éves horvát állampolgár vezetett.
Az óriási ütéstől a magyar autó először nekicsapódott a beton úttorlasznak, majd a fizetőkapu bódéjának, ezután megpördült a tengelye körül, és egy másik bódénak, illetve az ott várakozó magyar rendszámú autónak is nekicsapódott.
Háromnegyed órát vett igénybe, míg a tűzoltók kiszabadították a roncsból a családot és válságos állapotban szállították őket kórházba.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Baranya legsportszerűbb csapatait...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...