Megsokszorozódhat a brutálisan meleg napok száma
2020. február 15. szombat 13:10
Négyszeresére nőhet az északi féltekén az extrémmeleg napok száma az évszázad végére még akkor is, ha sikerül teljesíteni a párizsi klímaegyezmény céljait - állapította meg egy új tanulmány.
Azok a napok, amikor mind az éjszakai, mind a nappali hőmérséklet kiugróan magas, különösen veszélyesek az emberi egészségre, mivel ilyenkor a szervezet nem képes lehűlni napnyugta után sem.
Kínai kutatók elemezték az északi félteke hőmérsékleti adatait az 1960-as évektől kezdve. A világ népességének 90 százaléka él az Egyenlítőtől északra.
Az extrémforró 24 órás periódusok gyakorisága és intenzitása is egyértelműen növekvő tendenciát mutatott. Azok a napok számítanak ebbe a kategóriába, amelyeknek legmagasabb és legalacsonyabb hőmérséklete a felső 10 százalékban szerepelt az 1960-2012 közötti periódusban.
Ezután az egyes régiókra jellemző adatok felhasználásával modellezték a szélsőségesen forró napok jövőbeli lehetséges számát.
Még ha az üvegházhatású gázok kibocsátását csökkentik is annyira, hogy az megfeleljen a párizsi klímaegyezmény céljának, vagyis a globális felmelegedés mértéke 2 Celsius-fok alatt tartásának, a kutatók szerint az extrémforró napok száma valószínűleg megnégyszereződik 2100-ig - írták a Kínai Tudományos Akadémia kutatói a Nature Communications című szaklap aktuális számában.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...
- Megújulva várja a látogatókat a Míves...