Megtették az első lépést a britek az EU-ból való kiválásra
2017. március 29. szerda 16:45
Megküldte az értesítést a brit kormány a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról, hivatalosan elindítva az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot - jelentette be szerdán Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke.
"Kilenc hónap után az Egyesült Királyság megküldte az értesítést" - írta az uniós állam- és kormányfőket tömörítő testület vezetője a Twitteren, röviddel azután, hogy Tim Barrow, az EU melletti brit nagykövet átadta neki a Theresa May miniszterelnök által aláírt levelet.
A bejelentést követően nyilatkozatot adott ki az Európai Tanács, amelyben leszögezték, egységesen, konstruktív szellemben fognak fellépni a bennmaradó tagállamok a szigetország kilépésének feltételeiről szóló tárgyalásokon, és meg fogják védeni az érdekeiket.
A dokumentum szövegét jóváhagyó "huszonhetek" sajnálatukat fejezték ki a britek döntése miatt, azonban kiemelték, hogy készen állnak a most következő folyamatra, és reményüket fejezték ki, hogy az Egyesült Királyság a jövőben is közeli partnere marad az uniónak.
Hangsúlyozták: mindenekelőtt a bizonytalanság mérséklésére van szükség, amihez elsődleges fontosságú az állampolgárok jogainak biztosítása.
Sajtóértekezletén Donald Tusk arról számolt be, hogy a kárelhárításról fognak szólni a kilépési tárgyalások, a cél az EU állampolgárai, vállalatai és tagországai által elszenvedett veszteségek minimalizálása.
Bejelentette, pénteken közzé fogja tenni a javaslatait az iránymutatásokra, amelyek alapján Michel Barniernek, az Európai Bizottság által kinevezett Brexit-ügyi főtárgyalónak el kell járnia a kiválási tárgyalások során.
Ezen iránymutatásokról a bennmaradó tagországok vezetőinek kell megegyezniük az április 29-i csúcstalálkozójukon. A bizottság ezt követően tesz majd javaslatot a tárgyalások megkezdésére, amit még a tagállamok kormányait tömörítő tanácsnak is jóvá kell hagynia.
Tusk felhívta rá a figyelmet, hogy most még semmi nem változott, a "kilépés pillanatáig" érvényesek maradnak a szigetország szerződéses jogai és kötelezettségei.
Azt kívánjuk, hogy bárcsak ne lépne ki az Egyesült Királyság, de van egy pozitív oldala is a Brexitnek, mégpedig az, hogy "eltökéltebbé és egységesebbé" tette a "huszonheteket" - fogalmazott sajtótájékoztatóján az Európai Tanács vezetője.
Hozzátette, ennek ellenére "sem Brüsszelben, sem Londonban nincs értelme úgy tenni, mintha ez egy vidám nap lenne".
Az 50. cikkely szabályozza - és aktiválása hivatalosan elindítja - a kilépési folyamatot, kétévi időtávlatot meghatározva a tagság megszűnésének feltételeiről szóló tárgyalásokra. Ennek alapján a brit EU-tagság 2019 márciusában szűnhet meg, hacsak a felek nem állapodnak meg a folyamat meghosszabbításáról. Ehhez azonban az Európai Unióban maradó többi 27 ország egyhangú beleegyezésére lenne szükség.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...