Mészárlás: több mint százezer orangutánt öltek meg Borneón
2018. február 19. hétfő 12:30
Egy új kutatási eredmény szerint az elmúlt több mint másfél évtizedben százezer veszélyeztetett orangutánt öltek meg Borneó szigetén. A tanulmány készítőit is elborzasztotta ez a számadat.
A főemlősök pusztulásának fő oka továbbra is az esőerdők irtása, a fakitermelés, az olajpálma-ültetvények és a bányászat. Ám a kutatók arra is rávilágítottak, hogy az erdős területekről is eltűnnek az orangutánok. Sokukat egyszerűen legyilkolják. Mindezt Maria Voigt, a német Max Planck Evolúciós Antropológiai Kutatóintézet munkatársa, a kutatás vezetője közölte a BBC-vel.
Voigt és kollégái elmondták, hogy korábban alábecsülték, mennyi emberszabású esik vadászok áldozatául, akik bosszúból ölik meg őket, amiért azok behatolnak az ültetvényekre és kárt okoznak. Nem számítottak arra, hogy a még meglévő őserdőben is ilyen sok orangután veszett oda. A kutatás azonban megerősítette, hogy a vadászat valóban aggasztó méreteket öltött.
Amikor az állatok az őserdővel határos ültetvényeken élő emberekkel konfliktusba kerülnek, akkor ők állnak vesztésre, megölik őket. Nemrégiben találtak egy orangutánt, melyet több mint száz golyóval gyilkoltak meg. Mindez alaposan megdöbbentette a kutatókat. Mert tény és való, hogy a főemlősük megdézsmálják a gazdák gyümölcsöseit, de valójában teljesen veszélytelen állatok.
A kutatók arra is rámutattak, hogy a szigeten fenntarthatatlan méreteket öltött a természeti erőforrások felhasználása. A következő több mint három évtizedben az erdőirtás további 45 ezer orangután pusztulását okozhatja a tudósok jóslata szerint.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...