Nem lehet Magyarországot zsarolni az uniós forrásokkal
2020. július 19. vasárnap 11:03
A magyaroknak kell dönteniük arról, miként és hogyan használják fel Magyarország uniós forrásait - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Szijjártó Péter vasárnap reggel adott telefonos interjújában úgy fogalmazott: "nem fogjuk elfogadni, hogy bárki bármilyen típusú politikai zsarolásnak vessen alá minket, bárki bármilyen módon zsarolni próbálja a magyar embereket az európai uniós források felhasználása tekintetében. Az úgynevezett jogállamisági mechanizmus erre ad lehetőséget: zsarolásra, politikai befolyásolásra".
Azt mondta, a most Brüsszelben zajló vita jóval többről szól, mint hogy a helyreállítási alap belső struktúrája hogyan néz ki. A vita arról szól, kik és milyen módon dönthetnek arról, hogy az uniós forrásokat hogyan használhassák fel.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: az európai uniós források a mi pénzeink is, ezért ennek elköltését nem lehet zsarolással, alaptalan vádakra épülő tisztázatlan eljárásokkal befolyásolni.
Az uniós források nem humanitárius adományok, nem a nyugat-európai országok nagyvonalúságának a nyomán álltak elő, hanem az európai, köztük a magyar emberek teljesítményének nyomán - mondta, hozzátéve: az uniós forrásokat tehát ennek alapján nekünk járnak.
Szijjártó Péter kiemelte: Magyarország minden olyan európai szerződést betartott és teljesített, amelynek nyomán jogosan várhatjuk el az uniós források fair, tisztességes és politikamentes elosztását.
A miniszter szerint az Európai Tanács úgy tudna az egész unió számára kedvező döntést elérni, ha az "észszerűség talajára lépne". Tehát ha nem olyan döntést hozna, amelynek nyomán igazságtalanul osztanák el az uniós forrásokat, és a szegényebb országok kevesebbet kapnának bizonyos forrásból, mint a gazdagabbak. Továbbá ha nem állítanának elő olyan helyzetet, amelyben a koronavírus-járvány miatti válságot jobban kezelő országokat büntetik, és ha nem azokat a politikákat honorálják, amelyek bizonytalansághoz, eladósodáshoz vezetnek - mondta Szijjártó Péter.
A miniszter úgy fogalmazott: "az Európai Tanács akkor hoz jó döntést, ha mindenfajta politikai zsarolásnak a lehetőségét kiveszi a rendszerből". Jelenleg ugyanis a jogállamisági mechanizmusnak az a helyzete állhatna elő, hogy ha valakinek Brüsszelben nem tetszik például Magyarország migrációs politikája, akkor el lehetne venni tőlünk európai uniós forrásokat - mondta Szijjártó Péter, kiemelve, hogy ez "botrányos", ezt nem engedhetjük meg, és ez az európai érdekekkel, értékekkel is szembemegy.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...