Novák Katalin Kárpátalján: 15 millió magyar van velem
2022. november 27. vasárnap 17:42
- Itt van velem lélekben tizenötmillió magyar ember - hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök kárpátaljai látogatásának első helyszínén, a beregszászi református templomban tartott adventi ünnepi istentiszteleten és kijelentette, hogy kiváltságként éli meg, hogy a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az adventi koszorú első gyertyáját.
A köztársasági elnök együtt imádkozott a beregszászi református gyülekezet tagjaival az advent első vasárnapján tartott ünnepi istentiszteleten, amelyen Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hirdetett igét.
Köszöntőjében Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy legutóbb márciusban, a háború kitörését követő napokban ugyanebben a templomban hetven református lelkésszel közösen imádkoztak a mielőbbi békéért. Most "lélekben itt van tizenötmillió magyar ember Magyarországról és a Kárpát-medence minden részéről és a diaszpórából" - fogalmazott.
Novák Katalin arról biztosította a jelenlévőket, hogy "együtt vagyunk és együtt leszünk, legyen bármilyen nehéz is az élet Kárpátalján, legyen bármilyen nehéz, kihívásokkal teli magyarnak lenni".
Az államfő kiemelte, hogy kilenc hónapja tart a háború, amennyi idő alatt egy új emberélet kifejlődik. De látjuk, hogy kilenc hónap alatt rengeteg mindent le lehet rombolni, tönkre lehet tenni - mondta. A háború el tudja pusztítani az otthonokat, az épületeket, lerombolhatja az utakat, életeket olthat ki, de "a háború a szeretetet nem tudja elpusztítani" - húzta alá a köztársasági elnök.
Magyarország minden menekültet vendégként fogad, addig maradhatnak, amíg maradniuk kell - mondta. Kiemelte azoknak az embereknek a szerepét, akik otthon maradtak és szolgálják a közösséget, aki végezetül azt kívánta, hogy "mint már annyiszor a magyar történelemben, most is erősebben álljunk fel ebből a nehéz helyzetből."
Novák Katalin kiemelte: óriási kiváltságnak tartja, hogy éppen a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az első adventi gyertyát. Úgy fogalmazott, hogy előbb-utóbb békének kell lennie, és ennek a békének a hírnökeként járt tegnap Kijevben, ma pedig Kárpátalján.
Novák Katalin a déli órákban felkereste a II. Rákóczi Ferenc Főiskolát, ahol megkoszorúzta Mádl Ferenc néhai köztársasági elnök emléktábláját, aki személyesen támogatta az intézmény elindulását.
Képünkön: Novák Katalin köztársasági elnök (k) a Beregszászi Református Templomban tartott istentiszteleten 2022. november 27-én. Az államfő mellett Íjgyártó István, Magyarország kijevi nagykövete és Schanda Tamás, a köztársasági elnök kabinetfőnöke (b-j).
MTI - Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Több mint hetven határsértőt...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Pár száz év történelem: ennyire volt...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?