Novák Katalin: kötelességünk a haza képviselete
2023. november 11. szombat 08:22
Mindannyiunknak, függetlenül attól, hogy mit gondolunk a világról, az országnak, vagy a Kárpát-medencének melyik magyarlakta szegletéből érkeztünk, feladatunk és kötelességünk, hogy a nemzetünknek, a hazánknak az érdekeit mindenkor közösen képviseljük - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök Brüsszelben pénteken.
Novák Katalin Magyarországnak a Belga Királysággal, valamint a Luxemburgi Nagyhercegséggel fenntartott kapcsolataiért felelős nagykövetségén a 2004 után érkezett magyar diaszpóra tagjaival találkozott. A rendezvényen elmondott beszédében hangsúlyozta: megvannak a nehézségei és kihívásai a külföldi magyar létnek, amikor - szavai szerint - nem mindig érezni, hogy külön erőfeszítést kellene tenni a magyar nyelv, a magyar kultúra és a magyarság megőrzése érdekében.
"A magyarság megőrzése nem megy magától. Szeretném, hogyha soha nem engednének el a magyarságukban rejlő értéket és kincset" - fogalmazott.
A köztársasági elnök elmondta, a szerdán kezdődött háromnapos brüsszeli látogatásának célja elsősorban Magyarország és Belgium kétoldalú kapcsolatainak az erősítése volt, - szavai szerint - "méltóan ahhoz a 100 éves múlthoz", amely a két ország közötti történelmi diplomáciai kapcsolatokat fémjelzi. Méltó továbbá ahhoz a jelenhez, amelyet részben az erős gazdasági szálak jelentenek, részben pedig a két országban élő emberek, a belgák Magyarországon és a magyarok Belgiumban - monda. Ide tartoznak továbbá azok a kulturális szálak is, amelyek már a múltban erősek voltak és a jelenben is folyamatosan erősödnek és gazdagodnak - tette hozzá.
"Látogatásom másik célja volt a kétoldalú látogatással, hogy ne csak a múltba révedjünk, ne csak az elmúlt 100 évnek a dicsőségét éltessük, hanem lássuk meg azt is, hogy milyen jövő, milyen lehetőség van még a kapcsolatainkban" - fogalmazott a köztársasági elnök, majd hozzátette: ezért is volt fontos, hogy alkalma nyílt audiencián részt vennie Fülöp belga királynál, találkozhatott a belga miniszterelnökkel, a házelnökökkel, valamint olyan meghatározó belga politikusokkal és közéleti személyiségekkel is, "akiknek köszönhetően a magyar-belga kapcsolatok erősödhetnek".
Közölte továbbá, alkalma nyílt találkozni az antwerpeni magyar, köztük kárpátaljai és erdélyi felmenőkkel rendelkező ortodox zsidó közösség vezető képviselőivel, akik - mint elmondta - akkor használják a magyart, mint titkos nyelvet, ha azt szeretnék, hogy más ne értse meg őket.
Novák Katalin brüsszeli látogatásának zárónapján kitüntetéseket adott át belga nagybefektető vállalatvezetőknek, majd látogatást tett a belga Királyi Lovas Gárdánál, ahol legalább tíz, Magyarországról származó nóniusz és gidrán fajta lovakat is tartanak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?