Öngyilkosság lenne a kínai kapcsolatok megszakítása
2023. július 01. szombat 13:45
A kínai kapcsolatok megszakítása öngyilkosság lenne az európai gazdaság részéről - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton megosztott videóban. Szijjártó Péter közölte, Magyarország idén megduplázhatja a külföldi közvetlen tőkebefektetést tavalyhoz képest, így az elérheti a 13 milliárd eurót.
A külügyminiszter a kínai Tiencsinben rendezett Világgazdasági Fórumon készült, CNBC-nek adott interjúban rámutatott, hogy 865 milliárd eurós kereskedelmi forgalom van Kína és az Európai Unió között éves szinten, vagyis ezt a kapcsolatot nem lehetne megszakítani az európai gazdaság tönkretétele nélkül.
Nem is beszélve a tényről, hogy Magyarország nem úgy tekint Kínára, mintha fenyegetés vagy kockázat lenne. Ha pedig nem tekintünk egy országra kockázatként, akkor nincs értelme kockázatcsökkentésről beszélni - fogalmazott Szijjártó Péter.
A miniszter elmondta, Magyarország úgy tekint Kínára, mint egy olyan országra, amellyel ha együttműködik, akkor sok előnye származhat belőle. "Kína számunkra egy lehetőség, de szükségesség is egyszerre" - tette hozzá.
Szijjártó Péter az európai gazdaság gerincének nevezve, az autóipart arra hívta fel a figyelmet, hogy egy új iparág születik az autóipar forradalmával.
Elmondta, az európai autóipari vállalatok nagyon jó elektromos autókat tudnak gyártani, de akkumulátorokat nem tudnak előállítani. Ezért a kínai és a nyugat-európai vállalatok együttműködése elengedhetetlen ahhoz, hogy az új európai ipar működőképes legyen - érvelt Szijjártó Péter.
A Magyarországra érkező kínai beruházásokról a külügyminiszter azt mondta, a nagy kínai beruházások, azért jönnek ide, mert a német autógyártók jelen vannak az országban. "Tehát miközben a német külügyminiszter a kapcsolatok megszakításáról beszél, addig a német autógyártók vezetői rendszeresen felhívnak, hogy meggyőzzem a kínai beszállítókat, hogy jöjjenek Magyarországra" - jegyezte meg a miniszter.
Szijjártó Péter szerint nagy a szakadék a politikai elképzelés és a valóság között, a kínai kapcsolatok megszakítása pedig megölné az európai gazdaságot, és nagyon káros lenne a német gazdaságra is.
Hozzátette: Magyarország az egyetlen ország Kína és Németország mellett, ahol a három prémium német autógyártó jelen van, és ez vonzza az akkumulátorgyártókat.
Szijjártó Péter kitért arra is, hogy a CATL és az EVE Energy mellett Magyarország megegyezett két másik top 10-es kínai akkumulátorgyártóval is, amelyek hamarosan bejelentik beruházásaikat.
Ez azt jelenti, hogy idén Magyarország megduplázhatja a külföldi közvetlen tőkebefektetést tavalyhoz képest, mindezt úgy, hogy 2022 rekordév volt, amikor 6,5 milliárd eurónyi befektetés érkezett Magyarországra. Idén Magyarország eléri a 13 milliárd eurónyit a kínai akkumulátorgyártok miatt - tudatta a külgazdasági és külügyminiszter.
MTI - Fotó: MTI/Balázs Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?