Putyin a szavazatok több mint 87 százalékát kapta
2024. március 18. hétfő 11:26
A szavazatok 87,29 százalékát kapta meg az orosz elnökválasztáson Vlagyimir Putyin hivatalban lévő államfő a jegyzőkönyvek 99,75 százalékának feldolgozása után - jelentette be Ella Pamfilova, az orosz központi választási bizottság elnöke.
Pamfilova szerint a részvételi arány 77,44 százalékos volt, történelmi rekord Oroszországban.
A bizottság elnöke úgy vélte, a magas részvétel annak köszönhető, hogy az elnökválasztás három napig tartott, és hogy bevezették a "mobilszavazó" rendszert, amely lehetővé tette a lakcímhez nem kötött voksolást. A Nyugat által Oroszországra gyakorolt külpolitikai nyomást is a mozgósító tényezők közé sorolta.
Pamfilova bejelentette, hogy a szavazáson 87 113 127 választópolgár vett részt. (Oroszország lakossága idén január elején 146 203 600 volt, az újonnan elcsatolt területek adatai nélkül.) Az orosz külügyminisztérium szerint külföldön nem végleges adatok szerint több mint 372 ezren voksoltak.
Az előző elnökválasztási részvételi rekord 1991-ben, még az Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaságban született, 74,66 százalékkal. Akkor hat jelölt vett részt a megmérettetésben: Borisz Jelcin, Nyikolaj Rizskov, Vlagyimir Zsirinovszkij, Aman Tulejev, Albert Makasov és Vagyim Bakatyin.
A Pamfilova által hétfőn kihirdetett előzetes eredmény szerint Putyin vetélytársai közül Nyikolaj Haritonov, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja parlamenti képviselője 4,3, Vlagyiszlav Davankov, az Új Emberek párt házelnök-helyettese 3,84, Leonyid Szluckij, Oroszország Liberális Demokrata Pártja parlamenti bizottsági elnöke pedig 3,21 százalékot kapott.
A választási bizottság, elnöke a hivatalos végeredmény kihirdetését csütörtökre ígérte.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?