Rekordot döntött a napi új esetek száma Németországban
2022. március 10. csütörtök 18:30
Minden korábbinál magasabbra, 250 ezer fölé emelkedett az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) fertőzöttek napi száma Németországban a csütörtökön közölt adatok szerint.
A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) kimutatása alapján az utóbbi 24 órában 262 752 ember szervezetében mutatták ki a vírust. A napi új esetek száma először lépte át a 250 ezres határt. Előző nap 215 854, egy héttel korábban 210 673 esetet regisztráltak.
Tovább romlott a legfontosabb járványügyi mutatóként számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriság - az egy hét alatt regisztrált esetek százezer lakosra jutó száma - is, 1388,5-ön áll az egy nappal korábbi 1319 és az egy héttel korábbi 1174,1 után.
A szövetségi egészségügyi minisztérium március elején még úgy értékelte, hogy Németország túljutott az omikron vírusváltozat terjedése miatt megindult ötödik járványhullámon, és a tartományi kormányok - a szövetségi kormánnyal egyeztetve - március 4-én visszavonták a korlátozások nagy részét. Az első elemzések szerint részben éppen a lazításoknak tulajdonítható a járványhelyzet romlása.
Ugyanakkor a szövetségi kormány a lazítások folytatását javasolja. A fertőző betegségek elleni védekezés szabályairól szóló törvény tervezett módosítása szerint március 20-tól minden országos szintű szabály megszűnik, és a helyi szintre, a veszélyeztetett embereket ellátó intézményekre - kórházakra, idősotthonokra - és a járványgócokra összpontosítanak majd a védekezésben.
A szövetségi kormányt alkotó koalíció pártjainak - a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) - közös módosító javaslata szerint továbbra is a tartományi kormányok a központi szereplők, rendeleteikkel fenntarthatják a járvány 2020-as kezdete óta bevezetett alapvető fertőzésvédelmi óvintézkedéseket, például a közösségi maszkviselés és a társas távolságtartás szabályát. Szigorúbb előírásokról, lezárásokról, korlátozásokról viszont csak a tartományi parlamentek dönthetnek, ha a járvány kitörését tapasztalnak valahol.
Több tartomány élesen bírálta a berlini vezetés javaslatát. Winfried Kretschmann, Baden-Württemberg miniszterelnöke - a Zöldek egyik legtekintélyesebb politikusa - az ARD országos köztelevízió csütörtöki összeállítása szerint azt mondta, "súlyos hanyagság lenne, ha a szövetségi kormány ok nélkül kiadná a kezéből a vészhelyzetek hatékony kezelésére szolgáló eszközöket".
Hasonlóan fogalmazott az SPD egyik leginkább elismert politikusa, Stephan Weil, Alsó-Szászország tartomány kormányfője is, aki azt mondta: "nem dobjuk el a tűzoltó fecskendőt, amikor még lobognak a lángok".
Az RKI adatai szerint az új esetekkel együtt eddig 16 504 822 ember szervezetében mutatták ki az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2). A vírus okozta betegséggel (Covid-19) összefüggő halálesetek száma egy nap alatt 259-cel emelkedett, a járvány így 125 023 áldozatot szedett.
Németországot a járvány erősödésével együtt az is sújtja, hogy jelentősen lassult az oltási kampány. A csütörtöki adatok szerint az utóbbi hét napon átlagosan 80 ezer oltást adtak be naponta. Ez a szám az év elején többször az egymilliót is elérte.
A Covid-19 elleni teljes oltást csütörtökig a lakosság 75,7 százaléka - 62,9 millió ember - szerezte meg. Teljes oltás utáni emlékeztető oltást a lakosság 57,6 százaléka - 47,9 millió ember - kapott. Az oltatlanok 19,6 millióan vannak, a lakosság 23,6 százalékát teszik ki. Közülük 4 millióan - a lakosság 4,8 százaléka - ötévesnél kisebb gyerekek, akiknek egyelőre nincs oltóanyag.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Téli szünet kezdődik a népszerű...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...