Szombaton telefonon beszél egymással Trump és Putyin
2017. január 27. péntek 16:30
Hivatalba lépése óta először telefonon beszél szombaton Donald Trump amerikai elnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel - jelentette az amerikai média, majd erősítette ezt meg pénteken Moszkvában a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov.
Peszkov szerint nem várható, hogy a Trump beiktatását követő első telefonbeszélgetés során minden kérdésben "lényegi kontaktus" alakuljon ki a két vezető között. Mint mondta, "általában" az ilyen kapcsolatfelvételek esetén a "kétoldalú kapcsolatok aktuális állapotáról" szoktak eszmecserét folytatni.
A szóvivő elmondta, Putyin arra készül, hogy személyesen is gratuláljon Trumpnak hivatalba lépése alkalmából. Kérdésre válaszolva Peszkov az mondta, a Kremlnek nincs tudomása arról, hogy Trump az Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozás miatt bevezetett szankciók enyhítésére készülne.
Az új amerikai elnök erre vonatkozó állítólagos tervéről a Politico című amerikai napilap számolt be, azt állítva, hogy a Trump-kormányzat a gazdasági büntetőintézkedéseken lazító rendeleten dolgozik.
A két ország viszonya Barack Obama előző amerikai elnök második ciklusa alatt a hidegháború óta nem látott mélypontra süllyedt. Washington az ukrajnai és a szíriai beavatkozás és az emberi jogok oroszországi helyzete miatt bírálta Moszkvát, emiatt szankciókat is bevezetett vele szemben. Majd az elnökválasztás után az Egyesült Államok nyíltan azzal vádolta meg az orosz vezetőket és személyesen Vlagyimir Putyint, hogy beavatkozott a tavaly novemberi elnökválasztásba, hogy ne Hillary Clinton demokrata párti jelölt, hanem Trump győzzön. Ezt Moszkvában többször visszautasították.
Donald Trump már a kampányában világossá tette, hogy javítani szeretné az Egyesült Államok és Oroszország viszonyát. Egy interjúban arról is beszélt, hogy elképzelhetőnek tartja a szankciók egy részének megszüntetését, ha Oroszország engedményeket tesz a nukleáris leszerelés terén. Az új amerikai elnök a Twitter közösségi portálon nemrég azt írta: csak a "hülyék" gondolják azt, hogy Oroszországgal jóban lenni rossz dolog.
Az orosz vezetők visszafogottan nyilatkoztak Trump várható Oroszország-politikájával kapcsolatban, de óvatos reményüknek adtak hangot aziránt, hogy az új amerikai elnök, aki korábban üzletemberként lett sikeres, képes lesz pragmatikusan kijelölni azokat a területeket, amelyeken a két ország együttműködhet. Ezek között nevezték meg az Iszlám Állam terrorszervezet elleni fellépést ás a szíriai rendezést.
A január 28-ra tervezett amerikai-orosz elnöki telefonbeszélgetésről elsőként a CNN hírtelevízió számolt be, washingtoni kormányforrásra hivatkozva.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Továbbra is zárva tartanak két...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Éjjel dolgoznak több baranyai vasúti...
- Az egyház határozottan fellép a...