Több magyar résztvevő is lesz a cannes-i filmfesztiválon
2017. május 15. hétfő 14:30
Kiemelkedő magyar részvétellel kezdődik szerda este a 70. jubileumát ünneplő cannes-i filmfesztivál: három magyar alkotással és egy magyar részvételű koprodukcióval a hivatalos válogatásában Magyarország vezeti a listát a meghívott filmek számát illetően a közép-európai országok közül - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap hétfőn az MTI-vel.
Andy Vajna filmügyi kormánybiztos is erre hívta fel a figyelmet hétfői Twitter bejegyzésében: "négy magyar alkotással vezetjük a listát a közép-európai országok közül a cannes-i filmfesztiválon. Hajrá, magyarok!"
A filmalap összegzése szerint Mundruczó Kornél Jupiter holdja című új filmje a 70. Cannes-i Filmfesztivál jubileumi versenyprogramjába indul, a világpremier május 19-én este lesz a fesztiválpalotában, az alkotók jelenlétében.
A filmalap támogatásával és német koprodukcióban készült Jupiter holdja a hitről, a megváltódásról, a csoda lehetőségéről szól egy különös barátság történetén keresztül. Mundruczó Kornél ötödik alkalommal szerepel a világelső filmfesztivál hivatalos válogatásában. A Jupiter holdja a kortárs film legtekintélyesebb alkotóival együtt versenyez az Arany Pálmáért, melyet eddig még sosem nyert el magyar film. Mundruczó Kornél legújabb filmje június 8-án indul a hazai mozikban az Intercom forgalmazásában - olvasható a közleményben.
Kristóf György első játékfilmje, a filmalap támogatásával készült Out a cannes-i filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű válogatásában mutatkozik be és a legjobb elsőfilmet illető Arany Kamera díjért is versenyez, a világpremier május 22-én lesz.
Az Out egy ötvenen túli férfi kelet-európai utazásának és útkeresésének története abszurd humorral elmesélve. A szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukció készítésében számos magyar alkotó vett részt, köztük a főszereplő Terhes Sándor és a film operatőre, Pohárnok Gergely. A kassai születésű Kristóf György a miskolci egyetemen tanult, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon. Az Out június 15-től lesz látható a magyar mozikban a Vertigo Média forgalmazásában - közölte a filmalap.
A tájékoztatás szerint Szentpéteri Áron Láthatatlanul című rendezése a cannes-i Cinéfondation válogatásban szerepel, amely a filmes egyetemek legjobbjait vonultatja fel. A 32 perces vizsgafilm egy találkozás története az emberi kapcsolatok bizonytalan és többnyire láthatatlan határairól. A cannes-i díszbemutató május 24-én lesz a stáb jelenlétében.
Fábri Zoltán legendás filmje, a Körhinta felújított és digitalizált változatát - 61 évvel a cannes-i premiert követően - a filmalap kezdeményezésére műsorra tűzi a Cannes Classics. Jancsó Miklós Szegénylegények és Makk Károly Szerelem című filmjei restaurált változatainak bemutatását követően 2017 lesz sorozatban a harmadik év, amikor magyar alkotás gazdagítja a filmtörténet felújított mesterműveit felvonultató Cannes Classics programot - olvasható a közleményben.
A tájékoztatás szerint az ötvenes évek közepén a magyar film újjászületését jelző Körhinta legteljesebb verzióját az eredeti negatívból és két további pozitív filmanyagból állították össze a Filmarchívum filmtörténész-restaurátorai. Törőcsik Mari mindössze húszéves volt a Körhinta forgatásakor, első főszerepével rögtön meghódította a filmvilágot és máig az egyetlen magyar, akit a legjobb színésznő díjával méltattak Cannes-ban (Maár Gyula Déryné, hol van?, 1976). A Körhinta május 19-én lesz először látható régi szépségében.
A filmalap nemzetközi értékesítési részlege a cannes-i filmvásáron vetíti le először a külföldi forgalmazóknak Herendi Gábor Kincsem című filmjét, mely továbbra is az év legsikeresebb alkotása a hazai mozikban, sőt az elmúlt tíz év legnézettebb magyar filmje 357 ezer nézőjével
.
A hagyományokhoz híven a cannes-i filmfesztivál szakmai közönségét ismét várja az International Village magyar pavilonja naprakész információkkal a magyar filmiparról - közölte a filmalap.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Tűz ütött ki egy sásdi áruházban,...
- Az egyház határozottan fellép a...
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Szabad szemmel is megfigyelhető lesz...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...