Több mint 400 delfin vetődött partra Új-Zélandon
2017. február 10. péntek 16:30
A Globicephalák nemébe tartozó delfinekre pénteken bukkantak rá a Déli-sziget északi csúcsán, Farewell Spitnél, ahol korábban többször is partra vetődtek tengeri emlősök, ezért úgy tartják, ezen a terület sajátosságai megzavarják az állatok navigációját.
Több mint 400 delfin vetődött partra Új-Zélandon csütörtök éjjel, nagyjából háromnegyedük elpusztult. A környezetvédelmi minisztérium egy dolgozója vette észre csütörtök éjjel a szerencsétlenül járt emlősöket, ám a hatóság úgy döntött, éjszaka nem kezdik el a mentést, nehogy az önkéntesek megsérüljenek.
A helyi lapok szerint a dagállyal néhány delfint visszajuttattak már a vízbe, ám ahogy a tenger apadni kezdett, ezek újra szárazra kerültek. Állatvédő szakemberek és önkéntesek most azt tervezik, hogy a pénteki dagállyal az életben maradt delfineknek legalább egy részét visszajuttatják a vízbe. Ha nem sikerül, új akciót szerveznek a szombati dagály idejére.
A Project Jonah önkéntes mentőcsapat elmondta, hogy 416 delfin sodródott a szárazföldre, 75 százalékuk már nem élt, amikor felfedezték őket. A környezetvédelmi minisztérium 250-300-ra teszi a kimúlt állatok számát.
Andrew Lamason szóvivő a Radio New Zealandnek elmondta, vizes vásznakkal borították be a túlélő delfineket, ám az elpusztult állatok nagy száma arra utal, hogy valószínűleg az életben maradt állatok sincsenek túl jó egészségi állapotban. A hatóság hozzáértő és jó erőben lévő önkénteseket kér, hogy utazzanak a helyszínre segíteni a mentést.
Új-Zélandon rendkívül sok állat vetődik partra. A pénteki esemény volt a harmadik legnagyobb az ország történetében, a legtöbb, mintegy 1000 delfin 1918-ban sodródott partra a Chatham-szigeteken, 1985-ben nagyjából 450 tengeri emlős tévedt Auckland környékén a szárazföldre.
Többféleképpen magyarázzák, miért kergetik magukat veszélybe a delfinek a partra sodródással, egyes vélemények szerint a zsákmányt űzve jutnak túl közel a szárazföldhöz, mások úgy vélik, a csoport egy beteg tagját próbálják megvédeni, közben tévednek el.
Farewell Spitet delfincsapdának is nevezik, mivel sekély vizű, hosszan a tengerbe nyúló partvonala valószínűleg megzavarja az állatok navigációját: ha a közelébe kerültek, nehezen tudnak eltávolodni onnan.
MTI - Fotó: MTI/AP/New Zealand Herald/Tim Cuff
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Továbbra is zárva tartanak két...