Továbbra is jelentős a terrorveszély Belgiumban
2017. március 10. péntek 14:38
Egy évvel a brüsszeli terrortámadásokat követően továbbra is jelentős a terrorveszély Belgiumban, miközben az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ma már nem csak támogató, hanem az ihlet, a lelkesedés forrásává vált - jelentette ki Jan Jambon belga belügyminiszter Brüsszelben.
Elmondta, Belgium biztonságosabb, mint az egy évvel ezelőtt a brüsszeli nemzetközi repülőtéren és a metróállomáson elkövetett, 32 halálos áldozatot követelő, márciusi terrortámadások idején volt, de a terrorfenyegetettségi fokozat továbbra is a hármas fokozaton marad.
A hármas "súlyos" szint azt jelenti, hogy a fenyegetés továbbra is jelentős és a terrortámadás veszélye "lehetséges, és valószínű" - tette hozzá.
Ez idáig célzott támadásokat hajtottak végre a terroristák főként Franciaország és Belgium területén, majd pedig tömegeket vonzó helyszíneket támadtak. Noha egyre kevesebben indulnak útnak azzal a céllal, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz Szíria, vagy Irak területén és az Európába való visszatérés is egyre nehezebb, ébernek kell maradni, ugyanis a terrorizmus nem ismer határokat - húzta alá.
A belügyminiszter elmondta, hogy több ország hírszerző szolgálata arra hívta fel a figyelmet, a dzsihadisták visszatérése Európába újabb támadássorozatot indíthat el. A kérdés csak az, a terrorszervezet ellen indított nagy erejű koalíciós támadások miatt a szervezet vezetői nem szólítják-e fel tagjaikat arra, hogy térjenek vissza Európába és itt kövessenek el minél nagyobb erejű támadásokat.
Komoly visszatérési hullámról nem beszélhetünk. Eddig leginkább a nők és a gyerekek tértek vissza a Közel-Keletről, amely azonban nem jelent kevesebb veszélyt, hiszen a nők ugyanúgy lehetnek harcosok, ahogy a férfiak - hívta fel a figyelmet Jambon.
A belügyminiszter hozzátette, a szalafista csoportok nagy veszélyt jelentek Belgiumban, gyakran engedély nélkül, akár garázsokban hoznak létre illegálisan működő mecseteket. A terrorizmus elleni küzdelmet a kis bűnözők körében kell elkezdeni, mivel az ilyen magányos, vagy apró bűnözői csoportok előbb utóbb komolyabb bűncselekmények elkövetésébe kezdnek. A legtöbbször harmadik, negyedik generációs bevándorlókra, gyakran diploma nélkül, börtönviselten milyen jövő vár vajon? - tette hozzá a belga belügyminiszter.
Képünk illusztráció.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Ilyen is volt: farkasordító hideg,...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Továbbra is zárva tartanak két...