Úgy tűnik, Kim Dzsong Un bizony él és virul
2020. május 02. szombat 08:57
Huszonegy napig volt távol a nyilvánosságtól, egy műtrágyagyár avatóján mutatkozott az észak-koreai vezető, számolt be róla a Magyar Nemzet.
A munka ünnepe előcsalogatta Kim Dzsong Unt a közel egy hónapig tartó rejtőzködésből, legalábbis ez derült ki az Észak-Koreára specializálódó szakportál, az NKNews tudósításából. A lap szerint a kommunista ország vezetője a Sunchon műtrágyagyár átadásán ünnepélyes keretek között vágott el egy szalagot húga, Kim Jo Dzsong, illetve az ország legfontosabb tisztviselőinek a társaságában. Az avatóünnepségre pénteken, azaz a Munka Ünnepén került sor, az észak-koreai állami televízió azonban szombat délelőtt számolt be az eseményről.
Ez volt Kim Dzsong Un első nyilvános felbukkanása április 12-e óta. A nemzetközi sajtó így hetek óta a vezető állítólagos halálhíréről szóló spekulációktól, illetve az utódlásának lehetséges forgatókönyveitől van tele, a minap pedig egy dél-koreai politikus 99 százalékos bizonyossággal állította, hogy a diktátor halott.
Szöul egyébként hivatalosan végig kitartott azon álláspontja mellett, hogy Kim Dzsong Un ereje teljében van és Vonszanban, az ország keleti partvidékén fekvő üdülővárosban tartózkodik.
A sajtó a halálhírt azzal igyekezett alátámasztani, hogy az észak-koreai vezető nem vett részt nagyapja, az államalapító Kim Ir Szen születésnapja alkalmából tartott április 15-i ünnepségen, az elszigetelt ország legfontosabb ünnepén.
A pletykákat egyébként már az amerikai hírszerzők is megkérdőjelezték, nem tapasztalták ugyanis jelét semmilyen rendkívüli mozgolódásnak a lakosságarányosan a világ egyik legnagyobb, mintegy 1,2 milliós hadseregénél.
Forrás: Magyar Nemzet
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós, ködös, hűvös napnak...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Madaras ivókutat nyert a Kovács Béla...