Újabb hatalmas szén-dioxid-kibocsátó indul be a Földön
2017. február 01. szerda 12:30
Az emelkedő hőmérséklet miatt rengeteg szén kerül a talajokból a légkörbe. A hatás olyan lehet, mintha egy újabb fejlett, USA-méretű ipari állam jelenne meg a nagy üvegházgáz-kibocsátók között. Nemzetközi kutatás az MTA Ökológiai Kutatóközpont részvételével.
Sok vizsgálat foglalkozott már azzal, hogy a fölmelegedés hatására hogyan változik a talajba jutó vagy az onnan fölszabaduló szén mennyisége - az eredmények szerint jellemzően mindkettőnek a növekedésére lehet számítani -, azonban globális szintézis eddig még nem készült a témában. A Yale Egyetem Erdészeti és Környezettudományi Karának munkatársai által vezetett összegző elemzés szerint a felmelegedés következtében a talajok széntartalma 2050-ig 55 milliárd tonnával csökkenhet világszerte.
Ez a mennyiség a légkörbe kerülve 12-17%-kal növelheti meg az erre az időszakra kalkulált, emberi tevékenységből adódó szénkibocsátást. Egy hasonlattal élve e mennyiség nagyjából azzal ér fel, mintha egy újabb fejlett, USA-méretű ipari állam jelenne meg a nagy üvegházgáz-kibocsátók (Kína, Egyesült Államok, Oroszország, India stb.) mellett.
Az elemzést a Nature közölte); a cikk társszerzője volt az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, Kröel-Dulay György is. A kutatás során az elmúlt 20 évben Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában összesen 49 helyszínen folytatott melegítéses terepkísérletek eredményeit vették figyelembe. Ilyen, a klímaváltozás hatásait kutató kísérlet zajlik 2001 óta a Kiskunságban is, amelynek eredményei szintén bekerültek az elemzésbe.
Amennyiben a globális átlaghőmérséklet 1 Celsius-fokkal emelkedik, a talajokból a becslések szerint körülbelül 30 milliárd tonna szén kerül a légkörbe - áll a tanulmányban. A talajok szénvesztése a Föld hűvös éghajlatú térségeiben, a magasabb szélességi köröknél várható a legnagyobb mértékben. Ez azért lényeges, mert ezekben a régiókban az ott jellemző, örökké fagyott talajba, idegen szóval permafrosztba az évezredek folyamán hatalmas mennyiségű szén épült be.
Alacsony hőmérsékleten alacsony a mikrobiális aktivitás, így ezek a készletek meg is őrződtek. A sarkkörközeli vagy azon túli területek fokozott érzékenysége azért aggasztó, mert ezekben a régiókban várható a legnagyobb felmelegedés. Ez a mikrobiális aktivitás élénkülésével jár, ami pedig jelentősen fokozza a CO2-kibocsátást. A permafroszt olvadása a benne lévő metán felszabadulása miatt is jelentősen gyorsíthatja a felmelegedést.
„A Kiskunságban folyó melegítéses kísérletünk eredménye illeszkedik a globális mintázatba - mondta Kröel-Dulay György, a tanulmány egyik társszerzője. - A vizsgált homoki gyepek talajának széntartalma ugyanis az egyik legalacsonyabb volt a szintézisbe bevont 49 kísérlet között, és itt nem is tapasztaltunk változást a talaj széntartalmában hosszú távú melegítés hatására sem."
A Yale kutatói által vezetett vizsgálat egyértelműen kirajzolja a trendet: ahogy nő az átlaghőmérséklet, úgy csökken a talajok széntartalma, ami a légkörbe kerülve pozitív visszacsatolásként gyorsíthatja a globális felmelegedést.
Forrás: MTA - Fotó: NASA
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy kis napsütésre is számíthatunk...
- A fiatal anyák szja-mentessége nagy...
- Ganxsta és Pákó majdnem verekedett
- Pécsi Arcok - Egy másik világ: Antoni...
- A háziorvosoknál igényelhetők az...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Az adventi vásárokat járják a NAV...
- Audiencián fogadta szerdán Orbán...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?
- Továbbra is zárva tartanak két...