Választásokat tartanak vasárnap a szomszédban
2020. július 05. vasárnap 14:50
Horvátországban előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap, a magyaroknak pedig erős mandátumra lesz szüksége a horvát törvényhozásban - mondta az MTI-nek nyilatkozva Jankovics Róbert, a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) elnöke, aki újraindult a kisebbségi parlamenti képviselői helyért.
Kiemelte: "látva azt az időt, ami következik, és látva azokat a körülményeket, amelyek körülvesznek minket, nagyon sok magyar szavazatra lenne szükségünk az erős legitimitáshoz".
Ezért - mint mondta - az utóbbi hetekben minden meg is tettek azért, hogy mobilizálják a közösségüket. Szavai szerint higgadt politikai erőt szeretnének vasárnap demonstrálni.
Úgy vélte: politikailag rendkívül fontos minden képviselő a horvát száborban, mert a közvélemény-kutatások szoros harcot jeleznek előre a kormányzó, jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és az ellenzéki, baloldali Szociáldemokrata Párt (SDP) által alapított Restart Koalíció között. Horvátországban a kisebbségi képviselőknek mindenben szavazati joguk van, így arról is dönthetnek, ki legyen ennek az országnak a miniszterelnöke - húzta alá.
Jankovics szerint a magyar kisebbségnek nem mindegy, milyen vezetője van Horvátországnak. Az előző négy évben a horvátországi magyar kisebbség rendkívül jó együttműködött az Andrej Plenkovic vezette jobbközép liberális kormánnyal, és mindenképpen ezt szeretnék folytatni - mondta.
"Fontos számunkra, hogy olyan politikai többség alakuljon ki, amelyben mi továbbra is otthon tudjuk érezni magunkat" - fogalmazott.
Úgy értékelte, az erős politikai képviselet abban tud nekik többleterőt adni, hogy még erőteljesebben tudják képviselni azokat a magyar kisebbséget érintő kérdéseket, amelyről Zágrábban döntenek.
Reményét fejezte ki, hogy rekordszámú támogatást kapnak, amely elősegíti az ügyüket és legfőbb céljukat, hogy megállítsák, illetve visszafordítsák az asszimilációs folyamatokat.
Horvátországban közel 15 ezer magyar él. A 2016 szeptemberében tartott választásokon közel 5600 magyar nemzetiségű horvát állampolgár szavazott magyar listára. Jankovics Róbert akkor a Magyar Egyesületek Szövetségének (MESZ) elnökét, Juhász Sándor korábbi képviselőt utasította maga mögé.
A 151 parlamenti képviselő közül 140-et az ország 10 választókerületében választanak meg, minden választókerületben 14-et a politikai pártok listáiról. A parlamentbe jutási küszöb 5 százalék.
A nemzeti kisebbségek összesen további 8 garantált képviselőt juttathatnak be a törvényhozásba - közülük a magyarok és az olaszok egy-egy kisebbségi képviselőt választhatnak, a szerbek pedig hármat. A magyar parlamenti képviselői helyért egyetlen jelölt indul, Jankovics Róbert, így ő már biztos befutónak számít. További három képviselőt a horvát diaszpóra választ meg, itt csak azok voksolhatnak, akiknek nincs bejelentett lakcímük Horvátországban.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Novemberben is nálunk volt a...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...