Felhős, de nagyon enyhe időájárásra számíthatunk kedden

Felhős, de nagyon enyhe időájárásra számíthatunk kedden Fokozatosan megnövekszik a felhőzet, kedden délen több, északon kevesebb napsütésre számíthatunk.    Napközben csapadék nem várható, estétől északon helyenként eső, zápor már előfordulhat. A délnyugati szél több helyen élénk, néhol erős lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között valószínű, délnyugaton lesz a legmelegebb.

Koronavírus - sajnos már magyar fertőzött is van

Koronavírus - sajnos már magyar fertőzött is van Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.     Menczer Tamás közölte: a japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírustesztje.  A Diamond Princesst február 5-én karantén alá helyezték. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt....

Migránsokkal taxizó románokat kapcsoltak le Nagybaracskán

Migránsokkal taxizó románokat kapcsoltak le Nagybaracskán Nagybaracskánál állították meg a rendőrök azt a két autót, amelyekben összesen tíz migráns utazott.     A Hercegszántói Határrendészeti Kirendeltség egyenruhásai hétfőn 2 óra 5 perckor Nagybaracska közelében igazoltattak egy osztrák hatósági jelzésű Renault és egy román honosságú Audi személyautót. A járművekben a román sofőrökön kívül további öt-öt utas tartózkodott, akik azonban sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Ők a járőrök kérdésére szír állampolgárnak vallották magukat.A gyanú...

Koronavírus - Elkezdték...

Koronavírus - Elkezdték vizsgálni a karanténba került diákokat Megkezdődött a vizsgálata annak a tizenegy középiskolás lánynak, két tanáruknak és a két sofőrnek, akik Olaszországból tértek...

Elment az ország...

Meghalt életének 84. évében Csukás István, a nemzet művésze - közölte Facebook-oldalán az Újszínház. "Magára hagyta mesefiguráit, akik történetein számos generáció nőtt...

Késő délutánig cibálni...

Az Országos Meteorológiai Szolgálat, amely hétfőre az egész országra figyelmeztetéseket adott ki a szél miatt.     Azt írták: az észak felől érkező, és gyorsan átvonuló...

Koronavírus: magyar diákok...

Koronavírus: magyar diákok és kísérőik kerülnek karanténba Tizenegy magyar középiskolás diák, valamint kísérőjük és az autóbusz két vezetője kerül a Szent László Kórházba kéthetes...

Valaki gazdag lett, van...

Valaki gazdag lett, van telitalálat a hatos lottón A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki....

Lesz minden a jövő héten:...

Lesz minden a jövő héten: napsütés, eső, zivatar Változékony lesz az idő a jövő héten: napsütésre, de esőre, zivatarra is készülni kell. Ismét többször lesz erős, olykor...

Adókedvezményt vehetnek igénybe a krónikus betegek

Adókedvezményt vehetnek igénybe a krónikus betegek Csaknem 100 ezer forint adókedvezményt kaphatnak idén a krónikus betegségekben szenvedők - hívta fel a figyelmet Bajusz Dániel ügyvéd az M1 aktuális csatornán vasárnap. A szakértő elmondta: kormányrendelet sorol fel 18 betegségcsoportban mintegy 700 betegséget, amelyek igazolt megléte esetén a betegek a minimálbér 5 százalékának megfelelő összeget vehetnek igénybe havonta; idén ez 8050 forint, éves szinten 96 600 forint. Célszerű a munkáltatónál nyilatkozni a betegség meglétéről, akkor az adóelőleg megállapításánál figyelembe veszik a havi összeget, és nem kell az év végén a...

Főként lakásvásárláshoz használják fel a babaváró kölcsönt

Főként lakásvásárláshoz használják fel a babaváró kölcsönt Elsősorban lakásvásárlásnál használják fel a családok a babaváró kölcsönt, ami a harmadik gyermek megszületése után teljesen támogatássá válik - mondta Kutassy Jenő, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökhelyettese az M1 aktuális csatornán vasárnap. Hozzátette, a legnagyobb kiadás a saját otthon megteremtése, a babaváró kölcsönt az igénylők általában összekapcsolják a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) támogatásaival. Kutassy Jenő kiemelte ugyanakkor, hogy a babaváró kölcsön szabad felhasználású, sok nagycsaládos veszi igénybe autóvásárlásnál is. A NOE...

Kormányszóvivő: a klímavédelem nem politikai kérdés

Kormányszóvivő: a klímavédelem nem politikai kérdés Nagyon fontos kérdés a klímavédelem Magyarországon is, sőt a téma sokkal fontosabb annál, minthogy politikai csatározások kereszttüzében legyen - emelte ki Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. A szóvivő hangsúlyozta, az a nyolcpontos klíma- és természetvédelmi akcióterv, amelyet a kormány elfogadott, tervszerű és sok feladattal járó csomag. "Nem látom, hogy melyik lenne az a pontja, amivel egy, a hazáért felelősen gondolkodó, a klímáért és a természetért tenni akaró ne értene egyébként egyet" - mondta. Hozzátette: az...

Sorsoltak az ötös lottón,...

Sorsoltak az ötös lottón, íme a nyerőszámok A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 8. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat...

Felhős lesz az ég vasárnap,...

Felhős lesz az ég vasárnap, kevés napsütés várható Éjszaka mindenütt befelhősödik az ég, és vasárnap az erősen felhős ég mellett csak rövidebb napos időszakok fordulhatnak elő....

Duplájára emeli a méhészek...

Duplájára emeli a méhészek támogatását a kormány Méhcsaládonként ezer forintnyi támogatást kaphatnak a méhészek, ami éppen a duplája az eddigi támogatásnak - mondta az...

A Soros-hálózat álciviljei...

A Soros-hálózat álciviljei uszítják a cigányságot A "Soros-hálózat" a gyöngyöspatai iskolaügyben egymás ellen akarja uszítani a magyarokat és a romákat, ezt a célt...

Elkapták az egyik áruház...

Elkapták az egyik áruház weboldalát feltörő hackert A rendőrök elfogtak egy hackert, aki egy műszaki cikkeket forgalmazó áruház weboldalát törte fel és a megrendelt árukért nem...

Hideg éjszaka után...

Az éjféli órák tájékára túlnyomórészt mindenütt kiderül az ég és megszűnik a csapadék.    Szombat reggeltől nyugat felől frontális felhőzet vonul át az országon mind a...

Tóth Bertalan kiakadt a DK személyzeti politikája miatt

Tóth Bertalan kiakadt a DK személyzeti politikája miatt Az MSZP egyenlő félként kíván részt venni az ellenzéki együttműködésben - jelentette ki a párt elnöke pénteken Szegeden.     Tóth Bertalan sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, senki sem tekintheti lábtörlőjének az MSZP-t. A közös ellenzéki politikát nem segíti az, ha valaki az MSZP kifosztására építi személyzeti politikáját - mondta a politikus annak kapcsán, hogy az MSZP két fővárosi kerületi polgármestere, Kiss László és Szaniszló Sándor bejelentette, átlép a DK-ba. A pártelnök csalódottságának adott hangot a két politikus távozása miatt. Szavai szerint a párt...

Félreintubálta a betegét egy orvos, meghalt az idős asszony

Félreintubálta a betegét egy orvos, meghalt az idős asszony Jogerősen egy év két hónap, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék pénteken azt az altatóorvost, aki még 2016-ben egy műtét során gondatlanságból rosszul intubálta meg a betegét, az idős nő emiatt kómába esett és később meghalt.     A másodfokú bíróság Horváth Géza bíró vezette büntetőtanácsa helybenhagyta a Nyíregyházi Járásbíróság 2019 májusában meghozott végzését, amelyben a vádlottat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt marasztalta el. Az elsőfokú bíróság a férfit...

Változtatnának a börtönzsúfoltságról szóló javaslaton

Változtatnának a börtönzsúfoltságról szóló javaslaton Támogatta az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága azt a kezdeményezést, hogy a büntetés-végrehajtási bíró által megállapított kártalanítás kifizetésének hatvannapos határidejébe ne számítódjon bele a kifizetés felfüggesztésének időtartama.     A testület a pénteki ülésén a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetéséről szóló törvényjavaslathoz fogadta el a módosító javaslatot. Az előterjesztést hétfőn terjesztette be az igazságügyi miniszter, és azt sürgős tárgyalásban csütörtökön rendkívüli ülésen vitatta meg az Országgyűlés. A Ház...