Távozik-e Gáspár Gabriella?
2009. január 20. kedd 20:01
A képviselő a 2006-os helyhatósági választásokon a nyolcas számú választókörzetben, egyéni indulóként szerezte meg a szavazatok többségét.
Egyes információk szerint Gáspár Gabriella (képünkön) frakciótársainak már jelezte, hogy távozni készül, de megkeresésünkre csak annyit közölt: még nem dőlt el a kérdés.
Az ellenzéki frakció vezetője, Páva Zsolt szerint a Fideszben természetszerűleg nem örülnének egy ilyen döntésnek, de ha képviselőtársuk így határoz, tudomásul veszik. „Mivel Gáspár Gabriella tudományos karrierjének fontos állomásához érkezett, egy esztendős kutatói szabadságot vett ki, ezt követően pedig habilitálna a Pécsi Tudományegyetemen" - tette hozzá a frakcióvezető.
Páva Zsolt azt mondja, az esetleges lemondással addig nem kívánnak foglalkozni, amíg azt képviselőtársuk hivatalosan az illetékes fórumokon be nem jelenti. Ha így is lesz, tette hozzá, mindenképpen azt szeretnék, ha - költségtakarékossági okokból - az EP-választással egy időben rendeznék meg az időközi voksolást a nyolcas választókerületben.
Mint ismert, a jelenlegi ciklusban már két fideszes politikus, Schneider János és Mellár Tamás is távozott a közgyűlésből. Schneider helyére Dávid Zsuzsanna érkezett, a Mellár Tamás megüresedett posztjára kiírt időközi voksolást pedig Páva Zsolt nyerte fölényesen. Mivel Páva - listáról bejutva - már korábban is a képviselőtestület tagja volt, az ő helyére dr. Ternák Gábort jelölte a Fidesz.
B. M. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ezekben a templomokban nyerhetnek...
- Még szerdán is tavasziasan enyhe...
- Új hidat is építenek a Dráván az...
- Már csak emlék: lebontották az...
- Decemberben is nálunk volt a...
- Helyreállították a meggyalázott...
- Rendőrök oltották el a tüzet egy...
- A kihűléstől mentettek meg egy idős...
- Megvan a döntés, elkészülhetnek az...
- Az árokban kötött ki egy autó...