Már csak emlék: lebontották az Aranybika vendéglőt, többé se híre, se hamva

2025. január 07. kedd 07:26

Már csak emlék: lebontották az Aranybika vendéglőt, többé se híre, se hamva

Most, hogy, eltűnt, kijelenthetjük, a pécsi vendéglátóipar egyik gyöngyszeme volt az Aranybika vendéglő. Hírnévben persze nem vetekedhetett a debreceni druszájával, bár az nagyszállóként vált híressé. De nekünk, ittenieknek ez jutott, túl a vasúton, a bőrgyár mellett, a Siklósi úton. Egy hely, ami azért a bűnügyi krónikákban is helyet követelt magának, miközben a Bolgár Néphadsereg úton is állt, pedig nem mentek odébb a falak. Csak a történelem lépett közbe.

 

Igazából nem sikerült pontosan megtalálni a gyökereket, az alapítás idejét. A pécsi sajtóban az első, teljesen bizonyos létezéséről az Aranybika esetében 1935. január 1-án közölt hirdetésre támaszkodhatunk.

A Dunántúl című napilapban az egység tulajdonosa, bizonyos Katona (utóneve nem derült ki!) köszöntötte vendégeit, ismerőseit, barátait. „Szebb jövőt, sok örömet,egészséget, boldogságot" mondattal üzent a főnök, az idézett újévi reklámban. Ekkor a cím Siklósi út 74-esként volt olvasható. A „Szebb jövőt!" alakot a Horthy-korszakban a Levente-mozgalomban is használták, bár a formula lehet pusztán a véletlen műve is.


Szomorúbb apropója akadt a következő felbukkanásnak. Hiszen a Dunántúl 1944. május 2-i megjelenésében a korábbi bérlő, Izményi Károly, illetve neje tudatták az érintettekkel, miszerint számukra - nem részletezett okok miatt - megszűnt a bérleti jogviszony. Mivel azonban nem tudtak mindenkitől személyesen elköszönni, a nyomtatott formát választották távozásukkor.


Az Aranybikának a II. nagy háború után érkezett el az aranykora, mivel Pécs városa terjeszkedni kezdett, déli irányban is. A bőrgyár mellett ott épült meg szemben a vágóhíd, valamint két nagy autójavító cég telephelye, irodaház anőtt ki a földből, nem messze. Ennek következtében a munkások állandó tanyájaként vált ismertté a rövidebb néven csak „Bikaként" hívott kocsma. Különösen műszakváltások idején pörgött fől a forgalom a söntés környékén.

Légyott helyett

 Leütött alak
A képzeltbeli emlékkönyv egyik sötét lapjára kívánkozik az a történet, amiről a Magyar Rendőr című kiadvány számolt be, 1981. szeptember 12-én. A leírás szerint június 17-én, tett feljelentést a sértett. Előtte ugyanis az Aranybikában egy hölgytől kapott kedvezőnek tűnő ajánlatot, egy boldog együttlétre. A Tüskés dűlő felé haladva azonban a pénzen vett szerelemre vágyó balekot leütötték, elvették 7180 forintját. Ami kezdő, gyenge szakmunkásbérnek számított, de kettő hónapra vetítve. Szóval, ma kitenne legkevesebb félmilliót. A rendőrség kiderítette a bűnesetet, mert O. Gézát, meg az asszonyát jól ismerték a zsaruk, rossz előéletük miatt.


A hatvanas évek elején írt arról a Dunántúli Napló, hogy egy öreg asztalos, munkaidőben kötött ki a pultnál. Nem messziről, a Pécsi Bőrgyárból érkezett, mert viszketett a torka. A portásnak azt füllentette, hogy az üzemi bölcsődében akadt valami feladat számára. De a munka helyett annyira lerészegedett, hogy elhagyta a szerszámait, hazament aludni.

Amiről a kocsmáros tulajdonképpen nem igazán tehetett. Az úgynevezett társadalmi bíróság vizsgálta a „szeszpióca" esetét, ám nem igazán tudtak vele mit kezdeni, mert nyugdíj előtt állt az illető.Ezért nem akarták kitenni a munkahelyéről, a „gondoskodó szocializmusban"..

A rendszerváltás után azonban már egy hosszú haláltusa következett. Az egység bezárta kaput, de például egy közvetlenül mellette lévő fodrászat még sokáig dacolt az elmúlással.

Végül a borbélypamacs kezelője belátta, esélytelen a szélmalomharca.

Mostanra pedig az étteremnek hűlt helyét találjuk. A telek értékes, a múlt meg azoké marad, akik még ültek a nem éppen elegáns italbolt valamelyik asztalánál.

 

Pucz Péter - Fotó: google maps