A kormány szerint 872 termék ára csökkent négy hét alatt
2025. április 15. kedd 14:38

Az árrésstop bevezetésének hatására négy hét alatt átlagosan 18,6 százalékkal csökkent az intézkedés alá vont 30 alapvető élelmiszer ára - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Zsigó Róbert szerint az árréscsökkentés szűk egy hónappal ezelőtti bevezetése óta 872 termék ára csökkent, ezek között pedig van 21 olyan, aminek 50 százalék felett és 103 olyan termék, aminek legalább negyven százalékkal, de van olyan is, amelynek 64 százalékkal csökkent az ára.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az elért eredményeket meg is kell védeni, ezért folyamatosan figyelik, hogy a kereskedők betartják-e a maximum tíz százalékos árrést az érintett termékkategóriák esetében.
Eddig 416 üzletet ellenőriztek, s jogszabálysértés még nem történt. Bár bizonyos ügyeket vizsgálnak, de az látszik, hogy a kereskedelmi láncok betartják árréscsökkentést - emelte ki.
Közölte ugyanakkor, hogy vannak jelek, amelyek szerint a "kereskedelmi láncok majd idővel megpróbálnának ez alól kibújni", de ezt nem fogják engedni. Kijelentette: a kormány nem háborút akar a kereskedelmi láncokkal, csak vissza szeretné szorítani "az indokolatlan és túlzó áremeléseket az élelmiszerek területén, és azt szeretnénk, ha ebben partnerek lennének a kereskedelmi láncok" - hangoztatta.
Zsigó Róbert szólt arról is, hogy az elmúlt hónapokban a telekommunikációs szolgáltatások - így a tévé, az internet, illetve a mobiltelefonálás - és a banki szolgáltatások árai is emelkedtek, ezért a kormány velük is tárgyalásokban kezdett.
A telekommunikációs cégek és a bankok is vállalták, mondta, hogy 2026. július 1-ig nem fognak árat emelni, illetve azok a cégek, amelyeket már megtették, azok visszaviszik az áraikat a 2025. január 1-i szintre.
Kijelentette: a kormány célja, hogy hosszabb távon is megmaradjon az élelmiszerek csökkentett ára, s hogy ne történhessenek indokolatlan emelések, ennek érdekében pedig folyamatosan ellenőrizni fogják a láncokat és szükség esetén büntetni is fognak.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napos, nyáriasan meleg napunk lesz...
- Hőszivattyúk: a modern,...
- Elgázoltak egy kerékpárost a 6-os...
- Súlyos pécsi baleset helyszínén...
- Megvizsgálják, miért drágult a tojás...
- Épületek közé szorult cicát...
- Brutális látvány! Ledöntött a viharos...
- A kormány szerint 872 termék ára...
- Orbán Viktor: Brüsszel és a Tisza...
- Hetente ötször indul szakvezetéses...