Bolondos április: nagyot változik az időjárás a következő napok során
2024. március 31. vasárnap 19:57
A jövő hét elején egy hidegfront hatására többfelé várható eső, erős, olykor viharos szél, több fokkal visszaesik a hőmérséklet. Majd lassú melegedés kezdődik továbbra is élénk széllel, és a többórás napsütés mellett ismét 20 Celsius-fok körül alakulnak a csúcshőmérsékletek; vasárnap már újra 22-28 fok közötti hőmérséklet várható a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzéséből.
Húsvéthétfőn a nap nagyobb részében változó vastagságú fátyolfelhőzet és a sivatagi por szűri a napsütést, időszakosan akár borult eget is okozva.
Késő délutántól, estétől aztán az északnyugat felől érkező hidegfront hatására erősen megnövekszik a felhőzet, ezzel együtt kiterjedt, intenzív csapadékzóna érkezik, amely éjfélig főként a Dunántúlon okoz többfelé esőt, záporesőt, néhol zivatart.
Nagyrészt élénk, olykor erős lesz a déli szél, de az Alpokalja tágabb térségében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 24-29 fok között alakul.
Kedden erősen felhős vagy borult idő várható, majd napközben nyugat felől szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Reggelig többfelé, később szórványosan valószínű csapadék, zivatarok elsősorban a Dunántúlon lehetnek.
A nyugatias szelet sokfelé erős, időszakosan viharos lökések is kísérik.
A minimumhőmérséklet 7-12, a csúcsérték 11-18 fok között valószínű.
Szerdán napos idő várható fátyolfelhőkkel, majd a nap második felében délnyugat felől megvastagszik a felhőzet. Kevés helyen előfordulhat csapadék. A délnyugati szelet sokfelé élénk, néhol erős széllökések kísérik.
A hajnali 3-8 fokról 15-20 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Csütörtökön változóan felhős idő várható többórás napsütéssel, szórványosan előfordulhat csapadék.
A nyugati, délnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik. Hajnalban 4-10, délután 16-21 fok várható.
Pénteken változóan felhős időre kell számítani többórás napsütéssel, és csapadék nem valószínű.
Élénk, néhol erős lökések kísérik a déli, délnyugati szelet. A minimum 5-11, a maximum-hőmérséklet 17-23 fok között várható.
Szombaton változóan felhős idő valószínű többórás napsütéssel, csapadék nélkül. Több helyütt megélénkülhet a déli, délnyugati szél.
A hajnali 7-12 fokról 20-26 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Vasárnap gyengén felhős, napos időre van kilátás, csapadék nem várható. A déli szél helyenként megélénkül.
A minimum-hőmérséklet 8-13, a csúcsérték 22-28 fok között valószínű.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Így indult a tél: tizenhárom éve nem...