Délután döntenek, megtartják-e a budapesti tűzijátékot
2024. augusztus 20. kedd 11:31
Megkezdte keddi működését reggel 7 órakor az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs, amelynek munkájában közreműködik többek közt a rendőrség, a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgáltató, a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Közút és a fővárosi kormányhivatal - írta Kovács Zoltán, a testület vezetője a Facebook-oldalán.
A nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a bejegyzésében hozzátette: augusztus 17-e óta nagy érdeklődés mellett zajlanak a Szent István-napi rendezvénysorozat központi programjai Budapesten, szombat óta már több tízezren vettek részt az eseményeken.
Az érdeklődők 10 és 18 óra között ingyenesen tekinthetik meg a Szent Koronát a Parlamentben.
Délután a Szent István-bazilikánál ünnepi szentmisét és Szent Jobb-körmenetet tartanak, este pedig - amennyiben az időjárás engedi - látványos fény- és tűzijátékkal várják majd az érdeklődőket.
Az államtitkár felhívta a figyelmet arra: ezeken túl számos ingyenes program közül válogathatnak a kikapcsolódni, szórakozni és ünnepelni vágyók, a részletekről a www.szentistvannap.hu honlapon tájékozódhatnak.
Kovács Zoltán közölte azt is: az időjárás függvényében a rendezvényekkel kapcsolatos döntéseket kora délután hozzák meg.
"Kérjük, mindenképpen figyeljék az időjárással kapcsolatos híreket, mielőtt útnak indulnak. Ünnepeljük biztonságosan Magyarország születésnapját!" - írta az augusztus 20-ai ünnep lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Tavasz lesz a meteorológiai tél első...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...