Egyre több jegyvizsgálót támadnak meg a vonatokon
2024. augusztus 04. vasárnap 16:00
A második negyedévben ötvenötre nőtt a MÁV-START jegyvizsgálóit ért elleni támadások száma - közölte vasárnap a vasúttársaság az MTI-vel.
Azt írták, az elmúlt években jelentősen csökkent a közfeladatot ellátó személyek elleni erőszakos cselekedetek száma, tavaly azonban már negyvenszázalékos emelkedést tapasztaltak.
Kiemelték, 2023-ban hetvennyolc alkalommal szenvedtek el erőszakos támadást a jegyvizsgálók. Idén július közepéig már ötvenöt ilyen eset történt. Ebből harminc alkalommal tettlegességet, huszonhárom becsületsértést, két esetben pedig nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek el a vasutasok.
A szóbeli fenyegetéseken túl előfordult, hogy leköpték vagy megdobálták a munkájukat végző jegyvizsgálót, de volt példa arra is, hogy sörrel leöntötték - közölték.
A vasúttársaság jelezte, az agresszív utasok gyakran nem állnak meg a verbális erőszaknál, hanem lökdösik, megütik, megrúgják vagy késsel megsebesítik a kalauzokat.
A legtöbb eset májusban volt, tizenegyszer bántalmaztak ellenőröket a vonatokon. A kimutatás szerint a Budapest-Vác-Szob vonalon fordult elő legtöbbször, hogy jegyvizsgálóra támadtak, ezen a szakaszon kilenc incidens történt. Hozzátették, az esetek több mint fele Pest vármegyében történt ebben az évben.
Azt írták, a MÁV-VOLÁN-csoport munkatársai ellen elkövetett erőszakot elítélik, és minden esetben rendőrségi feljelentést tesznek.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a jegyvizsgálók, az autóbuszvezetők, a mozdonyvezetők, a HÉV-járművezetők és a rendészek is közfeladatot ellátó személyek, tettleges bántalmazásuk bűncselekménynek számít.
A tapasztalatok azt mutatják, legtöbbször az utazási jogosultságok ellenőrzésekor alakulnak ki konfliktusok, amikor az utazni szándékozó személynek nincs menetjegye vagy nem a megfelelő menetjeggyel rendelkezik, és azt a helyszínen sem kívánja megvásárolni.
Közleményükben azt írják, a MÁV-START az elmúlt években 169 testkamerát szerzett be, azok felvételeit az eljárásokban is felhasználják. Hozzátették, a KISS és FLIRT motorvonatokban már beépített kamerarendszer van, a többi szerelvényre pedig folyamatosan szerelik fel a szerkezeteket. A Volánbusz járművek többségén is van fedélzeti kamera, illetve az állomásokon is működnek ilyen eszközök.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kijavították a hibát, ismét...
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Több mint hetven határsértőt...
- Novemberben is nálunk volt a...
- A pécsi vasútállomásra is begördül a...
- A jövő héten is nagyon várják a...