Elkezdődött a balatoni hajózási főidény
2024. július 08. hétfő 12:09
A sikeres előszezont követően július első hétvégéjével elkezdődött a hajózási főszezon a Balatonon, emiatt több útvonalon is sűríti járatait a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
A közlemény szerint a főszezonban jóval több hajózási lehetőség várja a tóhoz látogatókat. Azokban a kikötőkben, ahol eddig csak hétvégén közlekedtek hajók az előszezonban, már hétköznapokon is lehet hajózni.
Továbbra is rendkívül népszerű az utasok körében a kormány több mint hatmilliárd forintos támogatásából megépített és idén márciusban átadott két-két új katamarán és komp - jelezte a BAHART.
A katamaránok a legforgalmasabb útirányokon, így Fonyód-Badacsony között, valamint a Siófok-Balatonfüred-Tihany útvonalon közlekednek. A kompok szintén már a nyári menetrendnek megfelelően indulnak: Szántódrévből 7:00 és 23:30 között, Tihanyrévből pedig 7:15 és 23:45 között félóránként, vagy akár gyakrabban is, ha a forgalom és az utasok gyors kiszolgálása igényli. Emellett 15 kikötőből indul sétahajó, 13-ból naplemente sétahajó, 10-ből gyerek-, 9-ből pedig bulihajó.
Veigl Gábor, a BAHART vezérigazgatója közölte, idén is sokan keresik a vállalat hajózási úti céljait, az előszezon végéig már 150 ezerrel többen vették igénybe a BAHART szolgáltatásait, mint az előző évben.
A menetrendi hajókon 158 ezer utas utazott, 61 ezer utas próbálta ki a sétahajókat, ami 38 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában, és már 534 ezer utas használta a kompszolgáltatást, ami 20 százalékkal magasabb a tavalyinál. Ebben az időszakban csaknem 68 ezer kerékpárt szállítottak a BAHART hajói, ami majdnem 40 százalékkal haladja meg az előző évi számot - ismertette a vezérigazgató.
Kedvezményeit is bővítette idén a társaság: a nyári szünetben június 22. és szeptember 1. között a Kajla útlevéllel rendelkező 6-11 éves gyerekek díjmentesen hajózhatnak a BAHART menetrendszerinti, települések közötti járatain.
Június 1-től a menetrendi hajókon jól bevált családi jegytípust terjesztették ki a séta- és gyerekhajós programokra is, a gyermekek számától függetlenül kedvezményes, fix díjjal.
A fogyatékkal élők a kompok mellett ezentúl már a személyhajókon is díjmentesen utazhatnak. A BAHART jegypénztárakban az utasok SZÉP kártyával is fizethetnek, a sorban állást pedig elkerülhetik, mert előzetesen is megvásárolhatók a hajójegyek a jegy.bahart.hu oldalon.
A megszokott gyerek- és bulihajókon kívül két újítással is készül idén a BAHART. A szerdánként Siófokról induló esti chill hajó utasai az új katamarán fedélzetén, háttérzene és egy koktél kíséretében élvezhetik a Balaton hullámait, míg a cirkuszkavalkád gyerekhajóval a kicsiknek kedvez a BAHART. A különleges, cirkuszi gyerekprogrammal Balatonfüredről és Fonyódról futnak ki a hajók péntekenként - írta közleményében a társaság.
A főszezon során egy videósorozat is készül, amelyben a BAHART munkatársai mutatják be a társaság történetét, hajóflottáját, jövőképét, innovációit, valamint régi és legújabb hajóit. A sorozatot a BAHART közösségi média felületein láthatják majd az érdeklődők.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felmérés: a Fidesz biztosan őrzi az...
- Novemberben is nálunk volt a...
- Kijavították a hibát, ismét...
- Fotós túrán járhatjuk be az...
- Nem hagyják ki az adventi vásárokat a...
- Idegenvezetővel ismerhetjük meg a...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Több mint hetven határsértőt...