Felmentette a bíróság az újbudai rendőrgyilkost

2024. március 08. péntek 13:53

Felmentette a bíróság az újbudai rendőrgyilkost

A több emberen, hivatalos személy ellen elkövetett emberölés kísérlete alól felmentette, és kényszergyógykezelését rendelte el pénteken a Fővárosi Törvényszék annak a férfinak, aki tavaly januárban halálra késelt egy vele szemben intézkedő rendőrt, és másik kettőt is megsebesített.

 

 

A bíróság a vádirattal egyezően állapította meg, hogy Sz. Szilárd a bűncselekmény idején és jelenleg is kóros elmeállapotban szenved. Az ítélet indokolásában egyebek mellett elhangzott, hogy a vádlott esetében a bűnismétlés veszélye fennáll, ezért indokolt a kényszergyógykezelése.

A határozat jogerős, azt az ügyész, Sz. Szilárd és a védelem is tudomásul vette.

MTI