Gázálarcok, lőszer is előkerült a szemétszedő akcióban
2024. október 24. csütörtök 08:45
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2024. október 11-én országos szemétgyűjtési akciónapot szervezett a társaság 19 vármegyei igazgatósági központja, a budapesti székház dolgozói, valamint 80 mérnökségének képviseletében összesen mintegy 1 000 fő részvételével. Csak ezen a napon összesen 55 tonnát meghaladó hulladékot szállítottak el hivatalos lerakóhelyekre a közutas szakemberek. Az akciónap célja az út menti területek megtisztítása mellett az volt, hogy bemutassák, milyen napi szintű szélmalomharcot jelent az illegális szemetelőkkel szembeni küzdelem.
Az összesített adatok alapján a Magyar Közút összesen csaknem 1000 munkavállalója 170 különböző útszakaszon, többek között fő-, mellék-, bekötő-, valamint szervizutak mentén és pihenőhelyeken takarították a szeméttel borított területeket.
A mérnökségek kiemelt hangsúlyt fektettek az útszakaszok kijelölésénél, megválasztásánál az őszi szabadidős tevékenységek miatt gyakran látogatott, turisztikailag frekventált területek, kerékpárutak, a Balaton, a Velencei- és a Tisza-tó környezetére is.
A közúthálózat mentén az autósok által eldobált csomagolási hulladékok összegyűjtésén felül néhány illegális lerakó felszámolása is megvalósulhatott.
Általános tapasztalat, hogy sokan a felesleges hulladékot kevésbé forgalmas utak mellett dobják ki, így a közutasok gyakran találnak bútorokat, textileket, építési törmeléket, elektronikai berendezéseket, gépjárműalkatrészeket, valamint gumiabroncsokat is, melyek elszállításáról több térségben is gondoskodniuk kellett a szakembereknek. Ezen felül autóbontásból származó karosszériadarabok, gázálarcok, valamint még éles lőszer is előkerült a szeméthalmokból.
Ezen az októberi napon országosan 55 tonna szabálytalanul kidobott hulladékot szállítottak el hivatalos hulladék lerakóhelyre, hulladékkezelő központba. A legtöbb illegális hulladékot Nógrád és Somogy vármegye országos közút mellőli területeiről gyűjtötték össze a közutasok.
Általánosságban elmondható, hogy évente egy kisebb vármegyeszékhely éves kommunális hulladékának megfelelő szeméttől mentesíti a közúti területeket a közútkezelő. Ez a feladat évi 1-1,5 milliárd forintjába kerül a társaságnak és így az adófizetőknek is, amiből például 15-20 kilométernyi mellékutat is teljes körűen fel lehetne újítani.
A szakemberek ezért arra kérik az úthasználókat, közlekedőket, hogy legyenek körültekintőek, felelős módon, kizárólag az arra kijelölt helyeken, átvételi pontokon váljanak meg a kidobásra szánt hulladékaiktól a környezetük megóvása érdekében.
Forrás: Magyar Közút
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sikeres nők árnyékában, 32 éve...
- Hálapénzt kérő szülésznők ellen...
- Több mint hetven határsértőt...
- Mutatjuk, hogyan alakulnak a...
- Kínai-magyar akupunktúrás...
- Majd' húsz éve volt utoljára havas az...
- Bankjegyekkel teli tárcát talált két...
- Pár száz év történelem: ennyire volt...
- Ötvenhat éves korában elhunyt Balikó...
- A multifunkcionális bútoroké a jövő?