Harminckét embert fogtak el a rendőrök a fővárosban
2024. február 26. hétfő 12:37
Csaknem száz rendőr és több társhatóság részvételével tartottak ellenőrzést a hétvégén Budapest belső kerületeiben: 832 igazoltatást hajtottak végre, 495 gépkocsit ellenőriztek és 32 embert fogtak el vagy állítottak elő egyetlen éjszaka - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a police.hu oldalon.
A közlemény szerint a főváros V., VI. és VII. kerületében rendszeresen szerveznek komplex bűnügyi és rendészeti akciót; legutóbb péntek estétől szombat hajnalig tartottak ilyen akciót, amelyben részt vettek a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala közlekedésfelügyeleti főosztálya, a Budapesti Közlekedési Központ, a Katasztrófavédelmi és Polgárőr Egyesület munkatársai, valamint az érintett kerületi önkormányzatok közterület-felügyelői.
A rendőrök és a társszervek kiemelten ellenőrizték a belváros forgalmas közterületeit, a szórakozóhelyek környékét, valamint két belvárosi szórakozóhelyet is.
Az akció során 832 igazoltatást hajtottak végre, elfogtak vagy előállítottak 32 embert, köztük egy körözött személyt, tíz embert kábítószer birtoklásának gyanúja miatt; egy embert zseblopáson, hatot garázdaság elkövetésén értek tetten.
Hozzátették: 495 gépkocsit, közöttük 68 taxit ellenőriztek, utóbbiakból kettőt soron kívüli műszaki vizsgára rendeltek, kettőnek elvették a hatósági jelzését, egynek a taxiengedélyét is engedély nélküli személyszállítás, illetve nem megfelelő műszaki állapot miatt.
Az ellenőrzés során 271 alkoholszondát alkalmaztak, de egyetlen vezető sem bizonyult ittasnak - jelezték, azzal együtt, hogy közlekedési jogsértések miatt öt szabálysértési feljelentést tettek, 12 esetben helyszíni-, 2 esetben közigazgatási bírságot szabtak ki.
Közölték azt is, a belvárosi akció közben a rendőrök arról kaptak bejelentést, hogy egy soroksári áruház parkolójában illegális gyorsulási versenyre gyülekezik több száz autó, azért oda is erőket csoportosítottak át. Ezen a helyszínen engedély nélküli átalakítás miatt öt gépkocsi hatósági engedélyét vették el, olvashatatlan vagy hiányzó rendszám miatt három, lejárt műszaki érvényesség miatt egy helyszíni bírságot osztottak ki - áll a közleményben.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borongós éj után szakadozni kezd a...
- Szócsata Pécsett: Magyar Péter...
- Vasárnap érkezik a pécsi...
- Orbán Viktor: mi vagyunk a...
- Idén is gyönyörű lett a geresdlakiak...
- Tizenkét éve ölték meg Bándy Katát -...
- Itt az idő, hogy elkezdjük etetni a...
- Így tartanak nyitva decemberben a NAV...
- Pécsi Mikulás mindenre felkészült,...
- Mohácsi drogárus-párral szemben...