Hihetetlen, hány fok lesz kedden napközben!

2025. január 06. hétfő 19:30

Hihetetlen, hány fok lesz kedden napközben!

Csapadék kedd délelőttig nem valószínű, majd északnyugat felől hidegfront érkezik. Emiatt fokozatosan megvastagszik a felhőzet, és délutántól egyre többfelé várható eső, az Alpokalján és a Bakonyban vegyes halmazállapotú csapadék is előfordulhat, valamint a front előterében a keleti országrészben egy-egy zápor nem kizárt.

 

 

A déli, délnyugati szél ma főként a Dunántúlon nagy területen megerősödik, viharos széllökésekre is számíthatunk, majd estétől fokozatosan veszít erejéből a légmozgás.

Kedden a front előtt még a déli, majd mögötte az északiasra forduló szél átmenetileg megélénkül, helyenként megerősödik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +8 fok között várható.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 9 és 16 fok között alakul, de az Északi-középhegység tágabb térségében és az északnyugati tájakon - ahova hamarabb megérkezik a hidegfront - több fokkal hidegebb is lehet.

MTI