Itassuk a nyári nagy hőségben a madarakat!

2024. július 22. hétfő 16:09

Itassuk a nyári nagy hőségben a madarakat!

A kánikula idején  nem csak nekünk embereknek, hanem a körülöttünk élő madaraknak is sok folyadékra van szükségük. 

 

 

A kertben a madarak gyülekezőhelye lehet egy jól elkészített itató. Az itató kialakításakor szabadon szárnyalhat a fantáziánk. Ügyelni kell azonban arra, hogy az itató lassan mélyüljön, a közepére pedig egy lapos követ érdemes tenni, ahol a madarak megállhatnak, leszállhatnak.

A lényeg hogy minél inkább természethű lesz az itatónk, annál inkább kedvelni fogják a madarak is. A természetközeli látvány megalkotásához kiválóak a patakkövek, a sóderágy, a betelepített vízi növények. Fontos, hogy az itató árnyékos, vagy félárnyékos helyen legyen, így védhetjük a madarakat tűző napsütéstől, de az is lényeges szempont, hogy a víz kevésbé gyorsan párolog, ha árnyékban van.

Az itató elhelyezésénél ügyeljünk rá, hogy a kertünkbe tévedő macskák számára elérhetetlen legyen, másképp könnyen a madarak vesztőhelyévé válhat. Az énekesmadarak számára fontos, hogy az itató közelében találjanak búvóhelyül szolgáló cserjéket, fiatal fákat, ahová veszély esetén gyorsan elérhetnek. Az ilyen „menekülő útvonalak" biztosítása garancia lehet itatónk népszerűségére.

A madáritatóban szeretnek fürdeni a rigók, a kék cinegék, a vörösbegyek. A madarak számára a fürdés, a tollazat tisztán tartása állandó, létfontosságú tevékenység, az itató ezért is lényeges eleme kertünknek. Fontos ügyelni arra, hogy az itató vizét, amennyiben nincs átfolyása a medencének, rendszeresen cseréljük. Itatásra legmegfelelőbb az esővíz. Lényeges tudni, hogy miután az itatóhoz szoktattuk a madarakat, az itató vízutánpótlása legyen folyamatosan megoldott, nem szabad becsapni a madarakat.

Forrás: DDNP - Fotó: pixabay.com