Kedden hajnalban vessük a tekintetünket a keleti égboltra!

2024. július 29. hétfő 15:59

Kedden hajnalban vessük a tekintetünket a keleti égboltra!

Július 30-án hajnali fél négykor szabad szemmel is látható csillagászati jelenséget lehet majd megfigyelni a keleti égbolton, ahol öt égitest, a Fiastyúk csillaghalmaz, a holdsarló, a Mars, a Jupiter és a Bika csillagkép vörös csillaga, az Aldebaran kerül közel egymáshoz.

 

 

 

.

 

Ezt követően augusztus 4-én és 5-én a Mars a Bika felső szarvának csúcsára lép, így a Jupiter, a Mars és az Aldebaran formáznak majd egyenlő szárú égi háromszöget - írja közleményében a Svábhegyi Csillagvizsgáló, ahol a különleges együttállások miatt rendhagyó módon hajnali programmal várják a látogatókat.


Július 30-án a fogyó holdsarló 30 fokos magasságban látszik majd a keleti látóhatár felett, sőt megvilágítatlan oldalának szürke fénye is megfigyelhető lesz. Egy kis távcsővel az éppen nyugvó, teraszos falú Copernicus-krátert vagy a déli féltekén lenyugvó, még nagyobb Longomontanus-krátert is meg lehet majd pillantani.

Tőle jobbra fölfelé két fokkal a Fiastyúk csillaghalmaza lesz látható. A halvány kékesfehér csillagok alkotta csillaghalmaz ködös foltként tűnik majd fel a holdsarló mellett, egy kézitávcsővel azonban kéttucat csillaga is megfigyelhető lesz.

A holdsarló alatt öt fokkal a Mars bolygó jár majd, amely egy jellegzetes vöröses csillagnak tűnik, hiszen bolygó léte miatt állandó fénnyel világít, nem pislákol. Ahhoz, hogy a bolygó 89 százalékos fázisát vagy a Mare Sirenum sötét tengerét látni lehessen, legalább kétszázszoros nagyítású távcsövet kell használni.

A Mars alatt hat fokkal egy ugyanolyan fényes, narancssárga csillag látszik majd, az Aldebaran. A Bika szemét kirajzoló csillag egy vörös óriás, amelynek átmérője negyvenötször nagyobb, mint a Napé, ezért lehet szabad szemmel is narancsszínűnek látni. Mivel ez egy csillag, ezért pislákol az egyenletes fényű Marshoz képest, és akár a szivárvány színeiben is játszhat majd.

Az együttállás ötödik égiteste a legfényesebb, csillagszerű Jupiter lesz. Az Aldebaran csillagtól öt fokkal balra látszik majd, összetéveszthetetlenül fényes, egyenletes fényű fehér csillagként. Egy kézitávcsővel a körülötte keringő 4 Galilei-hold is látható lesz, állványos csillagászati távcsővel pedig a 35 ívmásodperces bolygókorong egyenlítői felhősávjai is könnyen észrevehetők.

Távcsővel egy hatodik égitest, az Uránusz is csatlakozik a találkozóhoz. A zöldes színű csillagszerű bolygó egy kézitávcsővel is megfigyelhető, a Fiastyúktól 5,5 fokkal jobbra lefelé. Nagyon apró, mindössze 3,5 ívmásodperces korongja azonban csak kétszázszoros nagyítás fölött látható bolygókorong alakúnak.

A közlemény szerint az augusztus 4-én és 5-én látható együttállás a Mars különleges helyzete miatt lesz nagyon izgalmas. A vörös színű Mars bolygó a Bika csillagkép fejét formázó, V betű alakú Hyádok csillaghalmaz felső szárához csatlakozik. Az alsó szárán a már jól ismert, narancssárga Aldebaran csillag ül majd. A Bika feje ekkor úgy fog kinézni, mintha két vörös szeme lenne, a szarvai kiindulása mentén, a két szarv közé pedig a Jupiter szúródik be, fényes, fehéren tündöklő, csillagszerű égitestként. A három fényes "csillag" egy egyenlő szárú, tompaszögű háromszöget alkot, tetején a vörös Marssal, bal oldalán a fényes fehér Jupiterrel.

A főváros legnagyobb csillagászati dómjában, a Svábhegyi Csillagvizsgálóban a programok során a Budapest kupolában lesz lehetőség a helyi távcsőóriáson keresztül a különleges észlelésekre. Az óriási lencsés távcső segítségével a Holdat, a bolygókat és a kettőscsillagokat lehet akár több százszoros nagyításban látni, a tükrös távcső pedig a csillaghalmazokról és az égi gázködök fodrairól, gyűrűiről ígér különleges képet.


Az égitestbemutatók közt a Fiastyúk hét legfényesebb csillaga akár szabad szemmel is megfigyelhető lesz, a helyi távcsöveken keresztül pedig a halmaz mélyén lévő tucatnyi kékesfehér csillag is láthatóvá válik majd. Meg lehet figyelni a Jupiter színes felhősávjait és négy Galilei-holdját, a Szaturnusz gyűrűrendszerét és narancsos Titan óriásholdját, a Marsot, valamint az Uránuszt, amelynek fényeszöld színű korongja a helyi óriástávcsövön keresztül jól kivehetővé válik majd.

Az eseményen bemutatott objektumok eltérhetnek az előre meghirdetettektől, tekintettel az éppen aktuális légköri viszonyokra. Amennyiben borult idő lesz, és nem látszódnának a csillagok, akkor virtuális csillagképtúrán a látogatók az égitestek olyan mélységeibe is bepillanthatnak, amelyeket még a legnagyobb távcsővel sem lehetne látni.

Részletes program a csillagvizsgáló honlapján olvasható.

Képünk illusztráció.

 

 

 

MTI